2010. július 01., 15:472010. július 01., 15:47
A tájékoztatókból kiderült, hogy több mint 190 intézmény átvételéről írt alá protokollumot a helyi, illetve megyei tanács, és további kórházak esetében, bár még nem történt meg az átvétel, az erről szóló tanácsi határozatot már elfogadta az önkormányzat. A helyiek kérésére, a minisztérium körlevelet küld az önkormányzati vezetőknek, amelyben tájékoztatja őket a finanszírozás és a menedzsment kinevezésének részleteiről az intézmények átvétele után.
„A helyi vezetők megértették a decentalizáció fontosságát, és ma, július elsején, közeledünk a folyamat lezárásához. Szeretném ismételten elmondani: a kórházat átvevő helyi vagy megyei tanácsnak nincs újabb anyagi kötelezettsége az átvétel következtében. A kórházak pénzügyileg önállóan gazdálkodnak, fenntartásuk eddig is a megyei egészségügyi biztosítóval kötött szolgáltatói szerződésen keresztül történt és ezentúl is ugyanúgy fog történni. Persze, ahol lehetőség van, támogatni lehet a kórházat” – nyilatkozta Cseke Attila miniszter.
Az érvényes törvényi keretek értelmében, a 373 decentralizált kórház átvételének 2010. július 10-én le kell zárulnia.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).