Az Ukrajnából Romániába csempészett dohányáru képezi a Szatmár megye területén lebonyolított illegális áruforgalom jelentős hányadát. Oana Totorean, a Szatmár megyei határrendészet sajtóreferense lapunk kérdésére elmondta, tavaly az ukrán–román határvonal Szatmár megyei szakaszán 26 esetben lepleztek le olyan csempészeket, akik a zöld határon próbáltak meg nagyobb mennyiségű cigarettát behozni az országba. „Összesen 329 872 doboz cigarettát foglaltunk le így, amely összértéke mintegy 1,5 millió lej. A 38 elkövetőből 20 román és 18 ukrán állampolgárságú volt. Tőlük öt gépjárművet, egy utánfutós traktort, illetve egy kétkerekű lovas szekeret foglaltunk le lóval együtt” – részletezte a szóvivő. Totorean arról is beszámolt, az utóbbi időben nemcsak Ukrajna felől próbálták meg az országba juttatni a csempészcigarettát, hanem gondolván arra, hogy az Európai Unió belső határain kevésbé szigorú az ellenőrzés, Peténél, Magyarország felől szándékozzák átcsempészni az ukrán eredetű dohányárut. Többek között ez is indokolja a nemrég megerősített ellenőrzést a magyarországi átkelőknél.
A referens nem kívánta elárulni, milyen eszközöket használnak a határőrök a csempészek lebuktatására. „Ezek szigorúan bizalmas szakmai információk, annyit azonban elárulhatok, hogy a kollégáimnak már többéves tapasztalata van ebben” – fogalmazott Totorean. A szatmári határőrség az utóbbi időben komoly technikai felszerelést kapott az Uniótól, amely a zöld határon átívelő csempészet visszaszorítását szolgálja.
Korábban alkoholt és üzemanyagot is csempésztek a Szatmár megyei határvidéken, de mára már annyira minimális az árkülönbség, hogy nem érdemes kockáztatni. Ma már inkább csak dohánnyal próbálkoznak. A törvény szerint egy doboz – 20 szál – cigaretta és egy kilogrammnyi csomagolt dohány hozható át szabálysértés nélkül a határon.
A csempészek az autók összes létező üres rekeszét megtöltik cigarettával. A határőrök tapasztalata szerint a legkedveltebb helyek a pótkerék, a kapcsolószekrény, a pollen- és levegőszűrő, az átalakított benzintartály, a dupla padló és az ülések és ajtók bélése, de csak a fantázia szabhat határt az elkövetőknél. Totorean beszámolója szerint a közvéleménynek meglepően hangzik, hogy az ukrán határvonal mentén élő emberek úgy szállítják át a zöld határon a csempészcigarettát, hogy a hátukra erősítik a több tíz kilogrammos csomagokat. „Ez a legpraktikusabb a számukra, mert így szabadon maradnak a kezeik, és a nehéz, erdős, dombos terepen könnyebben haladhatnak” – véli a határőr. Az utóbbi időben beszerzett professzionális távcsövek, éjjellátók és hőkamerák megkönnyítették a határőrök munkáját, de még így is nagyon sokan foglalkoznak csempészettel. A szakemberek szerint valószínűleg a gazdasági válság teremtette megélhetési gondok, a folyamatos cigarettadrágítás és az egyéb szociális-gazdasági tényezők is hozzájárulnak a csempészet fellendüléséhez. Olyan esetről is beszélnek, amikor a határ két oldalán élők modellező repülőgépekre erősítették a cigarettásdobozokat, és ezekkel a távirányítású eszközökkel juttatták el egymásnak az árut, s olyan esetek is voltak, amikor a földművelők szekérderéknyi cigarettát szállítottak a frissen kaszált fű alatt, vagy éjjel traktorral csempészték a több száz doboznyi árut. A Tisza mellett élők szerint pedig Máramarosban nagy csomagokkal, az éj leple alatt úsznak át az emberek a sebes sodrású folyón, és volt, akinek ez az üzlet az életébe került, mert a csomagja kilyukadt, teleszívta magát a folyó vizével, és a mélybe rántotta a csempészt.
A több ezer doboznyi lefoglalt cigarettát a törvény értelmében azoknak a cégeknek kell elszállítaniuk és megsemmisíteniük, amelyek gyártották. „Több céggel is van szerződésünk. Ezek azoknak a nagy világmárkáknak a hazai képviselői, amelyek Ukrajnában is gyártják a cigarettát. Átadjuk nekik a lezárt csomagokat, kizárólag csak a saját márkájukat, ők pedig kötelesek megsemmisíteni az árut, és még alapanyagként sem szabad újrahasznosítaniuk az így kapott dohányt. Eddig elégették a cigarettát, mostanában összedarálják” – közölte Totorean.
A korrupció és az adócsalás felszámolása a kormány egyik fontos célkitűzése, ez ügyben pedig zéró toleranciát tanúsít – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök csütörtökön. Leszögezte: kormánya eltökélten „végigviszi” a korrupció és az adócsalás elleni harcot, ezek ellen pedig zéró toleranciát tanúsít. A miniszterelnök azt is hangsúlyozta: a következőkben is habozás nélkül meneszt minden olyan tisztségviselőt, aki ellen büntetőjogi eljárás indul.
Sajtónyilatkozata előtt Emil Boc megbeszélést folytatott Sorin Blejnarral, az adóhatóság (ANAF) vezetőjével, Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszterrel, valamint Traian Igaş közigazgatási és belügyminiszterrel.
A kormányfő szerda este menesztette tisztségéből Radu Traian Mărgineant, az Országos Vámhatóság vezetőjét, miután a korrupcióellenes ügyészség büntetőjogi eljárást indított ellene a Szatmár megyei halmi vámhivatalnál leleplezett korrupciós ügyek kapcsán. Emil Boc megbeszélésre hívta a kormány épületébe az adóhatóság vezetőjét, amelynek közvetlen beosztottja volt Radu Traian Mărginean országos vámparancsnok. A késő esti órákba nyúló megbeszélés után a kormányfő Mărginean menesztéséről határozott. A kormány szóvivője szerint a menesztett ellen indult büntetőjogi vizsgálat miatt határozott így a miniszterelnök. Mărgineant szerdán berendelték a nagyváradi korrupcióellenes ügyészségre, ahol közölték vele, hogy büntetőjogi eljárás indult ellene. Azzal gyanúsítják, hogy a Szatmár megyei halmi határátkelő volt vezetőjét 130 ezer euró kenőpénz fejében nevezte ki a funkcióba, majd újabb 300 ezer eurót fogadott el a kinevezésben érdekelt üzletemberektől, hogy meghosszabbítsa a hivatalnok mandátumát. A DNA egyik ügyésze ugyanakkor azt is kiszivárogtatta, hogy a kenőpénz egy része az egyik politikai pártnál – meg nem erősített hírek szerint a Demokrata-Liberális Pártnál – és egy intézményvezetőnél landolt.
A vámhivatali funkciók pénzért való megvásárlása azonban csak egy része a kirobbant vámbotránynak, amely nyomán 97 határrendészt és vámost vettek őrizetbe a hatóságok. A bukaresti táblabíróság a DNA kérése nyomán 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte őket. Mint arról beszámoltunk, azzal gyanúsítják őket, hogy kenőpénzt fogadtak el a cigarettacsempészektől. A vámosok és határőrök őrizetbe vétele kapcsán egyébként – mint arról már írtunk – az egyenruhások Pro Lex nevű szakszervezetének vezetői sakkhasonlattal élve úgy nyilatkoztak: az előztes letartóztatásba helyezett kollégáik csupán „gyalogok”. Ennek kapcsán Traian Băsescu államfő – aki kedden este egy televíziós műsorban azt mondta, a mostani rajtaütéseket a Legfelsőbb Védelmi Tanács rendelte el még tavaly nyáron, miután egy titkosszolgálati jelentés rámutatott: egyes vámtisztek már két év szolgálat után villát építettek maguknak – kijelentette: reményei szerint hamarosan a királynő, az egész hálózatot irányító személy kilétére is fény derül. Ha a királynő személye kapcsán nem is, a királyéval összefüggésben már csütörtökön napvilágot látott egy spekuláció.
Egy volt szociáldemokrata (PSD) szenátor, Viorel Matei – akinek fia, Iulian Matei szintén a Temesmórán őrizetbe vett vámosok között volt, de később szabadon engedték, mivel neve nem szerepelt azon a listán, amely a „sáros” egyenruhásokét tartalmazta – arról beszélt: a nyugati határszakasz „királya” nem más, mint Gheorghe Falcă, Arad demokrata-liberális párti (PDL) polgármestere. Matei szerint Aradról irányítják az aradi mellett a Temes és a Krassó-Szörény megyei határszakaszok határátkelőit, onnan érkeznek az átkelők vezetői. Gheorghe Falcă sárdobálásnak minősítette a vádakat, és felszólította a szociáldemokrata politikust, tárja elő a bizonyítékait, ha vannak.
Később a szintén demokrata-liberális Eugeniu Petrescu neve merült fel – az ügyészek szerint ő lehetett a közvetítője az országos vámparancsnokhoz eljuttatott kenőpénznek. Petrescu 2004-ben a Pro Democratia Egyesület adatai szerint 298 millió régi lejt adományozott a PDL-nek, s később is beszállt kisebb összegekkel a pártfinanszírozásba. Traian Băsescu államfő a PDL-vel – amelynek elnöki tisztségét államfővé választása előtt betöltötte – kapcsolatos vádakat vehemensen visszautasította a közszolgálati rádiónak csütörtökön adott nyilatkozatában. Leszögezte: képtelenség a PDL-t vádolni érintettséggel, hiszen jelenleg ez a párt van kormányon. „Ez a métely már régóta emészti a határátkelőket, és évek óta minden párt eltűri” – jelentette ki.
Hevesen bírálta Claudiu Săftoiut, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetőjét, aki azt mondta: az államfő már 2005 óta tudott a vámosok üzelmeiről. Băsescu „senkinek” titulálta a volt hírszerzőfőnököt, aki csupán néhány napig tudott megmaradni tisztségében. Emellett kifejtette: évente két alkalommal is informálták arról, mi zajlik a határátkelőknél, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen 2005 óta 51 vámost és 120 határrendészt állítottak bíróság elé. Băsescu ugyanakkor azt is elmondta: ha a most előzetesbe helyezett vámosok név szerint elmondják, hogy pontosan kinek juattattak az általuk öszszeszedett kenőpénzből, esély lehet arra, hogy rövidebb időre, vagy egyáltalán nem kerülnek börtönbe.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.