Hirdetés

A washingtoni külügy ismét felrótta a restitúció halogatását

A magyar történelmi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedését is felrója Bukarestnek az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves jelentése, amely a vallásszabadság helyzetét vizsgálja a világban.

Balogh Levente

2015. október 15., 12:492015. október 15., 12:49

A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum Romániára vonatkozó része szerint negatívan érinti a kisebbségi vallási közösségeket a romániai kormányzati intézmények passzivitása, amely többek között az államosított tulajdonok visszaszolgáltatásának halogatásában nyilvánul meg. A dokumentum egyúttal bírálja a diszkriminatív hatósági gyakorlatot, az antiszemita megnyilvánulásokat, többek között Victor Ponta miniszterelnök egyes kijelentéseit is pellengérre állítva.

A jelentés külön megemlíti, hogy a kormán továbbra is megtagadja a gyulafehérvári Batthyáneum-könyvtár visszaszolgáltatását, holott azt egy tizenhat évvel ezelőtti sürgősségi kormányrendelet, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2012-es ítélete is előírja.

Megemlíti a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását is, amely a dokumentum megfogalmazása szerint annak ellenére történt, hogy a kommunista hatóságok által kiállított, az elkobzás tényét rögzítő dokumentumokban a református egyház szerepel tulajdonosként. Felrója azt is, hogy a visszaszolgáltatásról döntő testület tagjait három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

„Az Egyesült Államok nagykövetségének munkatársai ismételten kifejezték aggodalmukat az egyházi tulajdon – különösen a görög katolikus és a kisebbségi magyar egyházak tulajdonai – visszaszolgáltatásának lassúsága miatt. A nagykövetség munkatársai és amerikai kormányzati illetékesek folyamatosan tárgyaltak a román kormányzati illetékesekkel a holokauszt mértékének hivatalos elismeréséről, a holokauszt oktatásban való megjelenítésének javításáról és a Wiesel-bizottság által 2004-ben megfogalmazottak teljes mértékű gyakorlatba ültetéséről\" – mutat rá a külügyi jelentés.

A dokumentum felrója a görög katolikus egyházi tulajdon visszaszolgáltatásának halogatását, a nem ortodox vallási csoportok temetőkhöz való hozzáférésének korlátozását, a görög katolikus gyerekek zaklatását a hittanórákon, valamint a bukaresti római katolikus székesegyház mellett felépített toronyház lebontásáról szóló bírósági végzés gyakorlatba ültetésének késleltetését.

A jelentés kitér arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök egy 2014 szeptember 7-én sugárzott televíziós műsorban úgy fogalmazott: Traian Băsescu államfő tízéves mandátuma „hasonló volt a németországi náci rendszerhez,\" amit aztán helyi és külföldi politikusok, a civil szervezetek képviselői, diplomaták, a Zsidó Közösségek Szövetsége és a Wiesel-intézet is bírált.

A külügyi dokumentum egy sor antiszemita megnyilvánulást is megemlít, többek között zsinagógák meggyalázását, antiszemita kijelentéseket, holokauszttagadó magatartást, valamint legionárius politikusokra való megemlékezéseket, azt is megjegyezve, hogy a román hatóságok ezen esetekben vizsgálatot indítottak.

A Wiesel-intézet továbbra is képzéseket tart a nagyközönség számára a holokausztról, és számos román politikus nyilvánosan elítéli az antiszemita és holokauszttagadó megnyilvánulásokat – áll a jelentésben, amely ugyanakkor bírálja az egyes televíziós műsorokban és az online médiában tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat.

Veszélyes a vallási közösségekre az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet a világban számos helyen támadások sorozatát hajtotta végre a vallásszabadság ellen, megnőtt a vallási kisebbségek fenyegetettsége a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában – állapította meg az amerikai külügyminisztérium a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.

A tavalyi évre vonatkozó, csaknem kétszáz országra és területre kiterjedő jelentésében az amerikai diplomáciai tárca rámutatott, hogy az IÁ militánsai több száz éves keresztény közösségeket kényszerítettek az iszlámra való áttérésre, arra, hogy válasszanak az adófizetés és a halál között, emellett pedig több ezer nőt és gyereket raboltak és adtak el, tettek rabszolgává, valamint erőszakoltak meg vallásuk miatt.

A jelentés Magyarországról szóló összefoglalójában ismertette, hogy az alaptörvény elismeri a vallásszabadságot, elválasztja az államot és egyházat, valamint önálló entitásként ismeri el a vallási közösségeket, amelyekkel az állam közösségi célok érdekében együttműködhet. Az ebbe bevont vallási közösségnek parlamenti határozat alapján „elismert egyházként\" kell tevékenykednie.

A szerzők ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet, hogy a 2011-es vallásügyi törvény alapján a hivatalos nyilvántartásból törölt több mint 350 vallási szervezet státusa nem változott több szervezet fellebbezése, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának végső ítélete ellenére, amely szerint a jogszabály a vallásszabadság vonatkozásában megsértette az egyesülési szabadságot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés