Hirdetés

A védelmi minisztériumba „menekült” Ponta

A védelmi minisztériumba „menekült” Victor Ponta miniszterelnök a korrupció kísértése elől. Ezt maga a kormányfő mondta el hétfőn este egy televíziós műsorban. 

Balogh Levente

2014. április 15., 19:522014. április 15., 19:52

Ponta (képünkön) a România Tv-nek adott nyilatkozatában elárulta, azt követően döntött így, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Mehedinţi megyei közgyűlés elnöke, Adrian Duicu korrupciós ügye kapcsán olyan információkat hozott nyilvánosságra, miszerint Duicu a miniszterelnöki hivatalban, Ponta bevonásával járt közben Petre Tobă országos rendőrfőkapitánynál annak érdekében, hogy előléptessék a Mehedinţi megyei rendőrfőkapitányt, Ştefan Poneát.

Ez volt a „fizetség” azért, hogy Ponea ügyész felesége közbenjárjon az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) a Duicu ellen zajló összeférhetetlenségi vizsgálat beszüntetése érdekében. A nyomozati anyag szerint Duicu telefonon arról tájékoztatta Poneát, hogy maga a kormányfő hívatta a hivatalba Tobát.

Ponta tagadta, hogy találkozott volna Duicuval, mint ahogy azt is, hogy rendőri vezetők kinevezéséről tárgyalt volna vele. Hozzátette: annak érdekében, hogy a további, ehhez hasonlóan „megrendezett” ügyeket elkerülje, a katonai létesítménynek minősülő védelmi minisztériumba költöztette hivatalát.

Arra a felvetésre, hogy akkor mostantól a miniszterelnök egy katonai egységbe költözött, kifejtette: valójában mégiscsak egy minisztériumról van szó, ahol ugyanakkor bármely pillanatban rendelkezésre állnak az adatok arról, hogy ki járt nála.

Közölte: novemberig ott is marad, mivel arra számít, hogy legfőbb ellenfele, Traian Băsescu államfő továbbra is ehhez hasonló, megrendezett ügyekkel próbálkozik majd. A Duicu-ügy kapcsán megjegyezte: a DNA nem azt mondja, hogy a közgyűlési elnök felkereste őt, csupán azt, hogy az ezt állítja. Duicut és Ştefan Ponea Mehedinţi megyei rendőrfőkapitányt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték az őket érintő korrupciós ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés