
Fotó: Presidency.ro
Jó döntésnek nevezte keddi rigai sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis az európai parlamenti és a helyhatósági választások összevonását. Az államfő a Bukaresti Kilencek (B9) tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak.
2024. június 11., 17:242024. június 11., 17:24
Úgy vélekedett: a választások összevonásának köszönhető, hogy az urnáknál való részvétel meghaladta az 50 százalékot.
Iohannis szerint a „néhány incidenstől” eltekintve a választások jól zajlottak le.
Ennek az a magyarázata, hogy a koalíció „különösebb kár nélkül” átsegítette Romániát azon a válságon, amelyet az Ukrajna ellen indított orosz háború váltott ki – mondta az elnök.
Az újságírók azt is megkérdezték tőle, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a PSD-PNL szövetség az államelnöki, illetve a parlamenti választásokon is közös listákkal induljon. Iohannis azt felelte, ezt a koalíción belül kell eldönteni.
„Még ha lenne is véleményem erről, nem hiszem, hogy helyes lenne nyilvánosan beszélnem róla” – fogalmazott az államfő.
Iohannis jövő csütörtökre összehívja a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülését
A Bukaresti Kilencek rigai tanácskozása után Klaus Iohannis arról is beszélt, hogy a romániaiak védelmet akarnak, és a NATO megvédi
Sajtótájékoztatóján az államfő elmondta, Románia számára nagyon fontos, hogy a NATO elrettentő képessége erős, védelmi kapacitása pedig teljes legyen. Beszámolója szerint a csúcstalálkozón rávilágított a Fekete-tenger jelentőségére. „Ez a háború a Fekete-tenger térségében zajlik, nem máshol” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez a régió 'életbevágó' az euroatlanti térség biztonságára nézve.
Az államfő továbbá bejelentette, hogy jövő csütörtökre összehívja a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülését.
Az államfő arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy aktuális-e még Románia egyik Patriot védelmi rendszerének átadása Ukrajnának. Iohannis így felelt: „A kérdés mindenképpen aktuális. Összehívom jövő csütörtökre a CSAT ülését, amelyen valószínűleg ez a téma is napirenden lesz”.
Klaus Iohannis május 7-én Washingtonban kijelentette: Románia nyitott arra, hogy átadjon egy Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának, és meg fogja találni rá a megoldást. Az államfő a washingtoni román nagykövetségen nyilatkozott a sajtónak, miután az amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban.
Akkori beszámolója szerint a találkozón elmondta Joe Bidennek: Románia nyitott arra, hogy átadjon egy Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának, de erről a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) illetékes dönteni. „Kérdés, hogy mit kaphatunk ezért cserébe, mert véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy légvédelem nélkül maradjon Románia. Szerintem megoldást fogunk találni” – jelentette ki Iohannis.
Az államfő a NATO és az EU keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) keddi rigai csúcstalálkozóján elnökölt Andrzej Duda lengyel és Edgars Rinkçvičs lett elnökkel közösen.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!