Hirdetés

A törvényhozók ellen vonultak utcára Bukarestben és Kolozsvárt

•  Fotó: Kiss Előd Gergely

Fotó: Kiss Előd Gergely

Nagyszabású tüntetést rendeztek csütörtökön kora este amiatt, hogy a parlamentben az elmúlt napokban több ellentmondásos törvényt is megszavaztak, ugyanakkor a honatyák újfent akadályozták az igazságszolgáltatás működését. 

Rostás Szabolcs

2016. június 23., 19:312016. június 23., 19:31

2016. június 23., 19:572016. június 23., 19:57

A polgári megmozdulásként meghirdetett tiltakozó akció keretében Bukarestben az Egyetem téren, Kolozsváron pedig a Fő téren gyűltek össze mindazok, akiket felháborít a törvényhozók tevékenysége.

A demonstrálók többek között az ellen emelték fel szavukat, hogy a bukaresti szenátus nem járult hozzá, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson Titus Corlățean volt külügyminiszter ellen, akit hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítanak a 2014-es államfőválasztással összefüggésben. Kifogásolták, hogy a parlament döntése nyomán a polgármesterek és alpolgármesterek, valamint a megyei tanácselnökök és helyetteseik a törvényhozókhoz hasonlóan a tisztségért járó munkabér 26–79 százalékának megfelelő extra nyugdíjat kapnak mandátumuk időtartama függvényében.

Azt is felháborodással kommentálták a tüntetők, hogy a parlament két házának szerdai együttes ülésén megszavazott törvénymódosítás alapján immár nem minősül bűncselekménynek, ha egy képviselő vagy szenátor 2013 előtt alkalmazta valamely családtagját honatyai irodájában.
Bukarestben lapzártánk idején több mint százan gyülekeztek az Egyetem téren. A demonstrálók egyike

„A szégyen parlamentje” feliratú transzparenst emelt a magasba, mások közölték: a legnagyobb kánikulában is hajlandóak utcára vonulni annak érdekében, hogy „hűvösre” kerüljenek a tisztességtelen és korrupt politikusok. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport előtt ugyancsak többtucatnyian tüntettek a román parlament tevékenysége ellen.

A demonstráció egyik szószólója, Bogdan Rădulescu humorista, televíziós személyiség tűrhetetlennek nevezte a képviselők és szenátorok magatartását, és a törvényhozás feloszlatását követelte. „Minél többen vonuljunk utcára, bizonyítandó, hogy rajtuk tartjuk a szemünket. Ha elegen leszünk, megtörténhet, hogy a honatyák nem is mennek vakációra, legalábbis nem a mi pénzünkön” – hangzott el a megmozduláson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés