
Fotó: Veres Nándor
Sürgősen szükség van a pedagóusokat védő törvényre a tanügyi rendszerben, és az iskolának biztonságos térnek kell lennie mind a diákok, mind a tanárok számára – hívja fel a figyelmet a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) szombati közleményében.
2019. október 12., 20:452019. október 12., 20:45
A több mint 165 ezer tanügyi alkalmazott érdekeit képviselő FSLI úgy gondolja, szükség van az oktatókat védő törvényre a tanügyi rendszerben. A FSLI közölte, nem azt akarja elérni, hogy a tanulók jogai és szabadságai sérüljenek, amint azt a médiában szerintük sokan hangoztatták. „Nem akarunk erőszakot az iskokákban, és úgy gondoljuk, hogy az iskolának biztonságos térnek kell lennie mind a diákok, mind a tanárok számára” – szerepel a FSLI közleményében.
Emlékeztetnek: a legutóbbi ilyen eset a lugosi műszaki líceumban történt, ahol egy tanárt az iskola udvarán vert meg az egyik diák, a tanár pedig orvosi ellátásra szorult. A szakszervezeti képviselők szerint az ilyen esteket nem szabad többé tolerálni, vagy nem megfelelő módon kezelni. A FSLI emlékeztet arra, hogy a szakszervezeti tömb javaslatára több mint három évvel ezelőtt benyújtottak a parlamentbe egy, a tanerőket védő jogszabályjavaslatot. A képviselőház elfogadta már a javaslatot, a szenátus oktatási és jogi bizottsága pedig néhány nappal ezelőtt pozitívan véleményezte azt.
„Reméljük, hogy minden szenátor tudatában van a törvény hasznosságának, amely a jövő héten kerülne végső szavazás alá a felsőházban. Úgy gondoljuk, hogy akik ellene fognak szavazni, azt akarják, hogy a tanerők megaláztatása folytatódjon” – idézte a szakszervezet állásfoglalását az Agerpres hírügynökség. Simion Hăncescu, a FSLI vezetője ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a probléma megoldása nem tűr halasztást. Szerinte a tanulóknak és a szülőknek egyaránt meg kell érteniük, hogy az iskolai nevelés nem folyhat olyan tanárokkal, akiket a diákok, vagy a szülők megvernek.
„Nyomatékosítani szeretném, hogy azt sem toleráljuk, ha a tanerő folyamodik erőszakhoz a tanulóval szemben. Ezeknek az oktatóknak nincs mit keresniük a tanügyi rendszerben és a FSLI nem kel a védelmére egyik ilyen személynek sem. Mi biztonságot és kölcsönös tiszteletet szeretnénk az oktatási intézményekben, és ha ezt eddig nem tudtuk megoldani, azt jelenti, hogy a törvényes keret ezt biztosítani fogja: az iskolákat, amelyekben senki nem fél!” – szögezi le Simion Hăncescu.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!