
Fotó: Veres Nándor
A Román Posta hétfő reggel a Facebook-oldalán közölte, hogy az alkalmazottak korábban bejelentett országos sztrájkja ellenére az ország legtöbb megyéjében „a szokásos módon zajlik” a vállalat tevékenysége.
2024. április 01., 12:272024. április 01., 12:27
„A vállalat vezetősége tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a helyzet alakulásáról” – idézte a bejegyzést az Agerpres. A Romániai Postai Dolgozók Szakszervezete (SLPR) vasárnap jelentette be, hogy
A közleményében emlékeztettek arra, hogy az állami vállalat 21 ezer alkalmazottjának nagy hányadát minimálbérrel fizetik, és a minimálbérrel fizetettek aránya el fogja érni a 90 százalékot júliusban, amikor ennek összege bruttó 3700 lejre nő. A SLPR sérelmezi, hogy az állami vállalat vezetősége nem volt hajlandó tárgyalni velük. Ehelyett megállapodott egy másik, nem reprezentatív szakszervezettel, amelyet a Román Posta korábbi vezérigazgatója és a jelenlegi vezérigazgató egykori tanácsadója vezet.
A szakszervezet közölte azt is, hogy a sztrájk ideje alatt hajlandóak leülni tárgyalni a vállalat vezetőségével a követelésekről a Román Posta többségi tulajdonosa, azaz a román állam képviselőjének, Bogdan Ivan digitalizálásért felelős miniszternek a jelenlétében. A Román Posta vezetősége minderre úgy reagált:
mert az alkalmazottaknak mindössze egyötöde támogatta az általános munkabeszüntetést.
Külön üzentek annak a 2 millió nyugdíjasnak, akiknek a nyugdíját a postások kézbesítik, hogy időben megkapják a juttatásaikat. „Továbbra is minden erőfeszítést megteszünk a kollektív munkakonfliktus lezárásért” – olvasható közleményükben.

Munkakonfliktus kirobbantásáról döntött a Romániai Postai Alkalmazottak Szakszervezete (SLPR), ennek nyomán az állami vállalat dolgozói április elsejétől, hétfőtől sztrájkba lépnek.
Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!