A Statisztikai Hivatal saját korábbi bejelentésének ellentmondva kedden kiadott közleményében leszögezi: a törvényes előírások szerint a népszámláláson kötelező az egyéb személyi adatok mellett a személyi szám (CNP) megadása is.
A hivatal azt követően pontosított, hogy a Központi Népszámlálási Iroda technikai kérdésekért felelős titkársága hétfőn közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a válaszadók kötelesek közölni a számlálóbiztossal a személyi igazolványukban szereplő adatokat, a személyi számot is beleértve. Azok, akik megtagadják ezt, 1500-tól 4500 lejig terjedő bírságra számíthatnak, áll a közleményben, amely a 2011-es népszámlálás lebonyolítására vonatkozó jogszabályok idevonatkozó paragrafusait is idézi.
Ezt megelőzően Vladimir Alexandrescu, az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője azt közölte: mindenki maga dönti el, hogy bediktálja-e a 13 számjegyű személyi azonosítót.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a statisztikai hivatal keddi bejelentésére reagálva sajnálatosnak nevezte, hogy az elmúlt napokban bizonytalanság alakult ki mind a számlálóbiztosok, mind a lakosság körében amiatt, hogy szükséges-e vagy sem a személyi szám megadása. „Reméljük, hogy a statisztikai hivatal mai döntése végleges, és az elkövetkező napokban sem másítja meg, hogy még több akadály és rendellenesség merüljön fel a zökkenőmentesnek amúgy sem nevezhető cenzus során” – fogalmazott a szövetség politikusa.
Időközben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez a népszámláláson tapasztalt rendellenességek megoldását kérve. Az ebben említett hibák közül nagyon sokat az RMDSZ zöld vonalán jeleztek a lakosok, ugyanakkor a szövetség területi és helyi szervezeteit is felkeresték panaszaikkal. Kelemen Hunor kedden elküldött levelében jelezte, a szabálytalanságok egyrészt a népszámlálási biztosok viselkedésére vonatkoznak, másrészt a népszámlálási útmutató helytelen alkalmazására.
„Az RMDSZ-hez beérkezett panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos kihagyja a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdéseket, közölvén, hogy ezek lekérdezése nem kötelező. Arról is sokan tájékoztattak, hogy a kérdezőbiztos nem tölti ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikákat, csupán a megfelelő kódokat írja be, amely később visszaélésekhez vezethet” – sorolta a panaszokat a szövetségi elnök, aki szerint sok kérdezőbiztos szándékosan helytelenül írja be a nemzetiséget, így az majd az összesítésnél az „egyéb” kategóriába kerül. Probléma továbbá, hogy a biztosok sok esetben a nemzetiséghez automatikusan a románt írják be, mivel összekeverik az állampolgárságot az etnikummal.
Arról is többen értesítették az RMDSZ-t, hogy az űrlapok kitöltésénél egyesek ceruzát használnak, ezt szintén jelezték a levélben, ahogy azt is, hogy egyes biztosok visszautasítják az ideiglenesen távollevők és az egyetemisták feltűntetését a P-űrlapon. Az RMDSZ egyébként már egy héttel ezelőtt is tájékoztatta az Országos Statisztikai Hivatal elnökét a népszámlálás elején felmerült szabálytalanságokról, de Kelemen Hunor múlt héten Emil Boc kormányfőt is személyesen tájékoztatta a népszámlálás kapcsán felmerült félretájékoztatásokról, és levélben értesítette ezekről Traian Igaş belügyminisztert is. A szabálytalanságokat elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyéből jelezték.
Bihar megyében a megyei RMDSZ-szervezet saját telefonszámán, de az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megfigyelőinél is számos rendellenességet jeleztek a polgárok. Huszár István RMDSZ-es helyi tanácsos szerint a bihari mobilszámra mostanáig csaknem száz bejelentés érkezett. A politikus szerint vélhetően nem véletlen, hogy Bihar, ahol az RMDSZ jelöltjei az elmúlt választásokon jól szerepeltek, az éllovasok között van a visszaélések számának szempontjából. Az EMNP szerint komoly gond, hogy a panaszok és észrevételek bejelentésére megadott telefonszámon csak a legritkább esetben lehet ügyfélszolgálatos személlyel beszélni.
A statisztikai hivatal által kedden közölt adatok szerint október 20–24 között a romániai lakások 46,44 százalékát vették nyilvántartásba, és 9,8 millió lakos adta meg adatait. Az ország 28 megyéjében az országos átlagnál jobban halad a cenzus, Kovászna, Bihar és Vâlcea megyében a lakások 52 százalékát, míg Brassó és Beszterce-Naszód megyében 51 százalékát keresték fel a számlálóbiztosok. A cenzorok Bukarestben, illetve Temes, Krassó-Szörény és Konstanca megyében haladnak a leglassabban a munkával.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.