
Gabriel Oprea belügyi tárcát is vezető miniszterelnök-helyettes a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székházában folytatott megbeszélésről tartott hazafelé, amikor múlt kedden este az őt kísérő rendőrségi konvoj egyik tagja, egy motoros rendőr halálos balesetet szenvedett – legalábbis ezt közölte csütörtökön, a nyomozás nem nyilvános ideiglenes eredményeire hivatkozva, exkluzív értesülésként az Adevărul napilap honlapján.
2015. október 29., 15:012015. október 29., 15:01
Az értesülést sem ügyészségi források nem erősítették meg hivatalosan, sem maga Oprea. Mint arról beszámoltunk, a politikus hat napig nem volt hajlandó kiállni a nyilvánosság elé, és elárulni, miért vett igénybe rendőri kíséretet, amikor az hivatalból csupán az államfőnek, a miniszterelnöknek és a két házelnöknek jár, a miniszterek csakis kivételes, sürgős esetekben vehetik igénybe.
Oprea – akit szerdán este az ügyészség is kihallgatott – következetesen csupán annyit hajlandó elárulni, hogy szolgálati ügyben járt el, és a román állam egyik intézményéből a másikba tartott, amikor a baleset bekövetkezett. Azt azonban, hogy milyen sürgősségi ügy indokolta volna a rendőri kíséretet, nem beszélt.
Eközben kiderült, hogy Oprea csupán az év eleje óta 1500 alkalommal vett igénybe rendőri kíséretet, egyes források szerint még vendéglőbe és a fodrászhoz is rendőri felvezetéssel jár.
Amúgy kiderült, hogy egy, a belügyi tárcával kötött megállapodás értelmében a bukaresti ortodox metropólia is igénybe vehet rendőri kíséretet rendkívüli alkalmakkor. A bukaresti katolikus érsekség ezzel szemben azt közölte: még akkor sem kértek rendőri felvezetést, amikor a Vatikánból érkezett, magas rangú vendéget fogadtak.
Oprea rendőrikíséret-mizériája egyébként láthatóan irritálja a polgárokat: a héten Klaus Johannis államfő autókonvoját is dühös dudálással fogadták a megállásra kényszerített autósok Bukarestben.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!