
Fotó: US Army/Facebook
A romániai polgárok többsége az Egyesült Államok hadseregét tartja a legerősebbnek, a gazdaság terén azonban már Kínát tartja elsőnek – derül ki egy friss felmérésből.
2024. március 14., 20:542024. március 14., 20:54
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által a News.ro hírügynökség megrendelésére készített felmérés szerint a válaszadók 50,5 százaléka vélekedik úgy – egyébként helyesen –, hogy az amerikai a legerősebb hadsereg. Ez növekedést jelent a 2021-es adathoz képest, amikor még csak a megkérdezettek 39,7 százaléka gondolta így.
A megkérdezettek 14,3 százaléka gondolja úgy, hogy az orosz a legerősebb haderő – ez az arány 2021-ben még 33,5 százalék volt. 0,9 százalék szerint más ország hadereje a legerősebb, 5,5 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni.
A megkérdezettek 31,7 százaléka szerint az Egyesült Államoké a világ legütőképesebb gazdasága, ami növekedés a három évvel ezelőtti 24,1-hez képest. A megkérdezettek 14,8 százaléka szerint a japán gazdaság a legerősebb (2021-ben ez az arány 14 százalék volt), míg 12,6 százalék véli úgy, hogy Németországé a legütőképesebb gazdaság (három éve 14,1 százalék gondolta így).
A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint mely országban vagy régióban tartják a leginkább tiszteletben az emberi jogokat.
A válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy szerinte az Egyesült Államokban tartják a leginkább tiszteletben az emberi jogokat – ez enyhe csökkenés a 221-es 38,4-hez képest.
A megkérdezettek 5,6 százaléka más országot nevezett meg az első helyen. Azok között, akik úgy vélik, hogy az Európai Unióban az emberek jogait és szabadságát az átlagosnál nagyobb arányban tartják tiszteletben, nagyobb arányban képviseltetik magukat a férfiak, a 30 év alatti fiatalok, a felsőfokú végzettségűek, a fehérgallérosok, a Bukarestben vagy a nagyvárosokban élők és a magasabb jövedelemmel rendelkezők. Ugyanakkor a 60 év felettiek, a passzív inaktívak, a kisvárosokban vagy vidéken élők az átlagosnál nagyobb arányban gondolják úgy, hogy az emberek jogait és szabadságjogait az Egyesült Államokban tartják a leginkább tiszteletben.
A felmérés február 22. és 29. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!