Hirdetés

A romániaiak több mint fele nem fogadna be migránsokat

Miközben egy felmérés szerint a romániai polgárok többsége szerint az országnak nem kellene migránsokat befogadnia, Zoran Milanovic horvát miniszterelnök arra kérte Szerbiát: ne Horvátország, hanem Románia és Magyarország felé irányítsa tovább az illegális bevándorlókat. A horvát kormányfő a sajtónak nyilatkozva arra hivatkozott, hogy nem bír a több tízezernyi migránssal.

Krónika

2015. szeptember 22., 19:192015. szeptember 22., 19:19

Az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből kiderül, Romániában nem látnák szívesen az ide irányított migránsokat. Az Adevărul napilap megrendelésére készült, kedden nyilvánosságra hozott kutatás szerint a válaszadók 56,2 százaléka úgy véli, Romániának nem kellene bevándorlókat befogadnia, és csupán 35,5 százalék véli úgy, hogy igen. Ugyanakkor még a migránsok befogadása mellett állást foglalók elsöprő többsége – 82,1 százaléka – is azt mondja, hogy nem az EU-nak, hanem Romániának kell meghatároznia, hány bevándorlót hajlandó befogadni.

A megkérdezettek 65,3 százaléka nem szeretné, ha Romániában települnének le a menekültek, és csak 26,5 százalék gondolja úgy, hogy be kellene fogadni őket. 67,1 százalék emellett úgy nyilatkozott: nem szeretné, ha a saját településén telepednének le a migránsok. A válaszadók 41,7 százaléka szerint a migránsok a Közel-Keleten dúló háború elől menekülnek, 23,4 százalék véli úgy, hogy Európa destabilizálásának céljával jönnek, és 23,3 százalék szerint gazdasági bevándorlók.

A megkérdezettek 37 százaléka szerint kevéssé valószínű, hogy Románia tranzitországgá válik a migránsok számára, ugyanakkor 29,5 százaléknak meggyőződése, hogy átvonulnak majd Románián is. 44,3 százalék úgy véli: Románia nem lesz célország, míg az ellenkező álláspontot 23,9 százalék képviseli. 21,8 százalék sem kis, sem nagy mértékben nem tart ettől.

Egyébként kedden Hans Klemm, az Egyesült Államok újonnan beiktatott nagykövete a parlament két házának elnökeivel folytatott egyeztetést, amelyen a migránsügy is szóba került.

Nehéz uniós egyeztetések

Csaknem tízórás tárgyalás után sem született megegyezés Brüsszelben a tagállamok belügyminisztereinek keddi tanácskozását előkészítő nagyköveti szintű egyeztetésen a 120 ezer menekült elosztásáról. A 28 tagállam képviselőinek arról kellett egyezségre jutniuk, hogy miként vesz át a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól a többi uniós tagállam 120 ezer menekültet a következő két évben, a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül.

Három kérdésben nincs egyetértés. Az első arról szól, hogy a tagállamok miként „vásárolhatják” ki magukat az elosztási rendszerből. A megállapodás tervezetében az állt, hogy fejenként 6500 euró befizetésével lehetne mentességet szerezni a menekültek befogadása alól, de csak egy bizonyos időszakra, a formálódó elképzelés szerint legfeljebb hat hónapra. Kedden Berlin jelezte: ez végül lekerült a napirendről.

Vita van arról is, hogy a menekültek elosztásával mely tagállamok terheit enyhítsék. Az Európai Bizottság eredetileg azt javasolta, hogy Görögországból, Olaszországból és Magyarországról telepítsenek át menekülteket, de Magyarország nem akar élni a lehetőséggel, így át lehet alakítani a kontingensen belüli arányokat.

A harmadik fő vitapont az, hogy milyen döntéssel fogadják el a menekültek elosztásáról szóló megállapodást. A bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg szerint egy ennyire fajsúlyos politikai ügyben teljes egyetértéssel kellene dönteni. Ugyanakkor számos tagállam – köztük Németország – hangsúlyozza, hogy az elosztást ellenző államok – köztük Magyarország és Lengyelország – miatt szükség esetén élni kell a minősített többséggel történő szavazás lehetőségével.

A visegrádi négyek hétfői tanácskozásán is megerősítést nyert: a négy tagállam továbbra is ellenzi a Brüsszel által erőltetett kvótarendszert, és a migráció kiváltó okainak megszüntetését szeretné. Közben a német vasúttársaság bejelentette: október 4-ig felfüggesztik a vasúti közlekedést Salzburg és München között a migránsok miatt.

Mintegy 12 ezer migráns érkezett Hegyeshalomra hétfőn

Mintegy 12 ezer migráns érkezett hétfőn a hegyeshalmi vasútállomásra – számolt be kedden az M1 aktuális csatorna tudósítója. Az osztrák határmenti településre hét olyan vonat érkezett, amely csak migránsokat szállított. Mint ismeretes, a migránsokat a horvát kormány szervezetten szállítja a magyar határra, ahonnan a magyar hatóságok az osztrák határhoz viszik őket.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök keményen kiosztotta a zágrábi kormányt. „A kormány nem készült fel kellően a migránsválság kezelésére” – jelentette ki hétfőn este. „A helyzet még mindig nem olyan stabil és biztonságos, mint amilyennek lennie kellene: aggasztó, hogy ellenőrzés nélkül ennyi ember jön be az országba, akikről nem tudjuk, kicsodák, és mit akarnak” – mondta az államfő.

Grabar-Kitarovic hozzátette, a határellenőrzés nem működik, és a helyzet csak azután javult, hogy a migránsok nagy részét Magyarországra szállították. Az elnök leszögezte, a horvát kormány „B terve”, miszerint az illegális bevándorlókat a magyar határ felé irányítják, reakció az „A tervre”, amely nem is létezett.

Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára hétfőn azt mondta: Szlovéniának meg kell védenie Európa schengeni határait. Az államtitkár elutasította a vádakat, hogy „lassanként” beengednék a Horvátországból érkező migránsokat. Eközben Szerbia kedden bejelentette: a hétfő éjféltől hatályos horvát határzár miatt Románia és Bulgária felé irányítja a teherforgalmat.

Iszlamistákat keresnek Berlinben

Több hónapig tartó nyomozás után nagyszabású razziát tartottak kedd reggel Berlinben két feltételezett szélsőséges iszlamista ügyében. Több száz rendőr bevetésével átkutattak egy mecsetet, amely a szélsőséges iszlamizmus legerősebb németországi irányzata, a szalafizmus berlini központjának számít, és házkutatást tartottak hét lakásban.

Egy rendőrségi szóvivő tájékoztatása alapján a berlini főügyészség eljárása két ember ellen irányul. Egyikük – egy 51 éves marokkói születésű férfi – a gyanú szerint arra buzdított embereket, hogy csatlakozzanak fegyveres dzsihadista szervezetekhez, amelyek Szíriában harcolnak az Aszad-rezsim ellen. A másik gyanúsított – egy 19 éves macedóniai származású fiatalember – pedig a hatóságok szerint jelenleg Szíriában van és harcol a dzsihadisták oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés