
Fellebbezést fontolgatnak. A román külügyminisztérium álláspontja szerint a kisebbségvédelem nemzeti hatáskörbe tartozik
Fotó: Vincze Lóránt/Facebook
A román külügyminisztérium szerint a Minority SafePacknak nevezett kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés konszolidálhatja az Európai Unió demokráciáját, ugyanakkor ellenzi, hogy ezt az eszközt felhasználják az uniós alapszerződések által meghatározott hatáskörök kiterjesztésére.
2019. október 04., 19:482019. október 04., 19:48
2019. október 04., 20:262019. október 04., 20:26
Ezt az álláspontot fogalmazta meg pénteken a román külügyminisztérium, amely az Agerpres román állami hírügynökségnek válaszolt egy kérdésére azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bíróság szeptember 24-én elutasította Románia keresetét.
Románia azonban eljárási okokra hivatkozva megtámadta a határozatot az EU luxembourgi székhelyű törvényszékén, a döntés megsemmisítését kérve. A bírói fórum megállapította, hogy a kérdéses határozat a brüsszeli testület hatáskörébe tartozik, amely azt kellőképpen megindokolta, így
A román külügy közölte, hogy álláspontja nem változott, így értékeli a kezdeményezést és támogatja, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel az európai állampolgárok, de nem ért egyet azzal, hogy ezzel az eszközzel kiterjesszék az EU kompetenciáját olyan kérdésekre is, amelyek az uniós alapszerződések szerint nem tartoznak Brüsszel hatáskörébe.
Emlékeztetettek, hogy álláspontjuk szerint
a kezdeményezett eljárással azt akarják megakadályozni, hogy ez a hatáskör Brüsszelhez kerüljön.
Közölték, hogy a román külügy tudomásul veszi az Európai Bíróság döntését, és tanulmányozzák az ítéletet, majd ennek alapján eldöntik, hogy fellebbeznek vagy nem. Erre az értesítéstől számítva két hónap plusz tíz nap áll rendelkezésükre – olvasható a román külügyminisztérium válaszában.
A kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló Minority SafePack mellett egy év alatt több mint egymillió aláírást gyűlt össze tizenegy országból, ezek jelentős része magyarországi és külhoni magyaroktól érkezett.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
1 hozzászólás