Hirdetés

A PSD sem kér Ciuhodaru törvénytervezetéből

Saját pártja sem kér Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata (PSD) képviselő törvényjavaslatából, amely akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiatörekvéseket.

Balogh Levente

2017. március 05., 15:522017. március 05., 15:52

2017. március 05., 16:292017. március 05., 16:29


Adrian Dobre, a Szociáldemokrata Párt szóvivője pénteken leszögezte: a PSD egyértelműen elhatárolódik Ciuhodaru egyéni kezdeményezésétől, amely a büntető törvénykönyv kiegészítését szolgálja az alkotmányos rend elleni fellépés illetve az államhatalom gyakorlásának akadályozása témájában. „A Szociáldemokrata Párt álláspontja szerint a büntető törvénykönyv jelenlegi formájában egyértelmű és elegendő előírást tartalmaz ezekben a kérdésekben, és nem szorul kiegészítésre vagy módosításra\" - jelentette ki a PSD szóvivője.

Dobre szerint Ciuhodaru felvetése eleve homályos. „Ezért számos hiányossággal küzd alkotmányossági szempontból, ami bizonyos alapvető jogok, így a gyülekezési vagy a társulási jog tiszteletben tartását illeti. Ezért a PSD ellenzi a kezdeményezést, és Tudor Ciuhodaru törvényjavaslata ellen szavaz majd” – jelentette ki Adrian Dobre. Bírálta a tervezetet az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Ovidiu Raețchi is. A politikus pénteken úgy vélekedett, az indítvány valójában a civil megmozdulások, az utcai tüntetések ellen irányul.

Mint arról beszámoltunk, Ciuhodaru tervezete, amely fél évtől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná az alkotmányos rend megváltoztatására vagy az államhatalom gyakorlásának korlátozására irányuló erőfeszítéseket, csütörtökön került nyilvánosságra. Ciuhodaru pénteken elmondta, azt még az előző parlamenti ciklusban nyújtotta be, és kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amelynek értelmében Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan.\"

Ciuhodaru indoklásában egyértelműen a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépés kísérleteként határozza meg a tervezetet, abban ugyanis a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket említi, amelyeken a Székelyföld autonómiáját követelik, illetve Sógor Csaba és Tőkés László európai parlamenti képviselők ez irányú tevékenységét. Állítása szerint az általa most javasolt módosítások a korábbi Btk.-ban is szerepeltek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés