2012. március 19., 12:062012. március 19., 12:06
A beiratkozás további két szakaszból áll: március 20 – 27 között a szabad helyekre írják be a nem az iskola körzetében lakó, de oda jelentkező gyermekeket, végül március 23 – 25 között azokat a gyermekeket írják be a körzeti iskolákba, akiket a szülők a második szakaszban egy másik iskolába szerettek volna beíratni, de nem sikerült oda bekerülniük.
Háromszéken például nem sikerült minden beiskolázásra vonatkozó kérést az első fordulóban érvényesíteni – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint elmondta, általában az volt az akadály, hogy hiányoztak az igazoló okiratok, a szülőknek nem volt személyazonossági igazolványuk. Olyan eset is volt, hogy az igazolványt a boltban hagyták zálogban, és nem kérhették viszsza, amíg nem egyenlítik ki a számlát. Az elvált vagy külön élő szülők sem tudták minden esetben felmutatni a szükséges dokumentumokat.
Gondot jelentett azoknak a gyerekeknek a beiskolázása, akiknek a szülei külföldön dolgoznak, mert a törvény értelmében csak a szülő írathatja be a gyereket az iskolába, a nagyszülők, a rokonok közjegyzői felhatalmazással tehetik meg ugyanezt. Háromszéken az első forduló utolsó két napján már elfogadtak egy saját felelősségre aláírt nyilatkozatot is. Keresztély Irma elmondta, az elmúlt hétvégén 55 problémás beiratkozást sikerült utólag érvényesíteni. Kovászna megyében egyébként az első forduló után az előkészítő osztályba a gyerekek 66,4 százaléka iratkozott be, míg az első osztályba 72 százalék. Több vidéki iskolában már befejeződött a beiskolázás, minden kisdiákot a körzeti iskolába írattak be a szülők.
A főtanfelügyelő emlékeztetett, ma kezdődik a második forduló, amikor településre vonatkozó megszorítások nélkül bármelyik iskolába be lehet íratni a gyerekeket. A második fordulóban csak annak lezárultával érvényesítik a beiratkozásokat, mert a helyeket nem a beiratkozás sorrendjében töltik be, hanem figyelembe veszik az általános és az iskola által elfogadott sajátos kritériumokat, például az elvált szülők gyereke előnyben részesülhet, vagy ha a testvére már abba az iskolába jár.
Arad megyében eközben különösebb fennakadások nélkül zajlott le a beiratkozás a tanfelügyelőség szerint. „Azokat a gyerekek írták be most, akik ahhoz az iskolai körzethez tartoznak, ahova beiratkozni óhajtottak, illetve az életkoruk miatt az első vagy az előkészítő osztályba kötelesek járni ősztől” – nyilatkozta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Itt is akadnak ugyanakkor olyan szülők, akik más körzeti iskolába íratnák gyereküket, most rajtuk a sor.
A jobb hírű, úgynevezett „elit iskolákban” egyébként megpróbáltak annyi helyet biztosítani, amennyire az iskoláskorú gyerekek összeírásakor igény mutatkozott. „Ez nyilván nem jelenti azt, hogy lesznek iskolák, amelyek diák nélkül maradnak, mert mindegyik az általa elvégzett felmérés alapján megkapta azt a beiskolázási számot, amennyit kért” – oszlatta el az aggályokat Pellegrini.” Arad legnagyobb magyar iskolájában elegendő gyerek van az első és az előkészítő osztályra egyaránt.
„Ősztől sikerül elindítani az első osztályt és az iskola-előkészítő osztályt is, mind a két osztályban 15-16 diák jelentkezett” – mondta Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója. A megye más településein, főleg ahol kis létszámú magyar iskolák vagy tagozatok működnek, nem könnyű a helyzet, hiszen sok helyen összevonják az első osztályt és az iskola-előkészítő csoportot, vagy egyszerre több osztályt is.
| Elfásultak a pedagógusok, nem jelentkeznek a továbbképző tanfolyamokra – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma. Mint Kovászna megye főtanfelügyelője emlékeztetett, a felkészült, tehetséges tanárok nem pályázhatnak érdemfizetésre, vezetőtisztségekre vagy különböző juttatásokra, ha nem gyűjtik össze a szükséges kreditpontokat. A főtanfelügyelő szerint a pedagógusoknak ki kellene használniuk a lehetőséget, hogy idén még ingyen vehetnek részt a tanfolyamokon. Jövőtől az önkormányzatoknak kell állniuk a képzéseket, és a költségekbe a tanároknak is be kell pótolniuk. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.