Hirdetés

A NATO Reagáló Erők szükség esetén beléphetnek Romániába

•  Fotó: NATO/Facebook

Fotó: NATO/Facebook

A parlament plénuma kedden tudomásul vette Klaus Iohannis levelét, amelyben az államfő arról tájékoztatja a törvényhozó testületet, hogy a NATO Reagáló Erők szükség esetén 2024-ben katonai műveletek előkészítése és/vagy végrehajtása céljából beléphetnek Romániába, állomásozhatnak vagy áthaladhatnak az ország területén.

Hírösszefoglaló

2024. március 26., 21:172024. március 26., 21:17

„A 2023-ban egymást átfedő válságok körülményei között egyre kevésbé kiszámítható a nemzetközi környezet, és a biztonság új dinamikájának fő jellemzője az instabilitás. A nagyhatalmak közötti stratégiai versengéssel és a geopolitikai viszonyok átértékelődésével összefüggésében felerősődtek a regionális és globális szintű konfliktusok” – mutat rá a parlamentnek küldött levélben Iohannis.

Az államfő szerint az ukrajnai háború 2023 folyamán a harcban álló felek erejét felőrlő állóháborúvá vált, de Oroszország nem adta fel az invázió eredetileg meghirdetett céljait.

Hirdetés

Iohannis emlékeztette a parlamentet:

Románia nemzeti függetlenségét és szuverenitását érintő, váratlan és nem kívánatos súlyos biztonsági válság esetén az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) úgy határozhat, hogy a válság enyhítéséért és eszkalálódásának megakadályozásért Romániába vezényli a nagyon magas készenlétű összhaderőnemi műveleti erőit (VJTF),

vagy bizonyos részeit, a helyzet súlyosságától és a fenyegetés típusától függően – írja az Agerpres.

Az álamfő levelében kiemelte: szükség van a parlament előzetes jóváhagyására ahhoz, hogy a VJTF fogadáshoz szükséges romániai intézkedéseket a rendelkezésre álló nagyon rövid időn belül – 72 óra – végre lehessen hajtani.

„Jóváhagytam a NATO nagyon magas készenlétű összhaderőnemi műveleti erőinek, hogy szükség esetén 2024-ben katonai műveletek előkészítése és/vagy végrehajtása céljából belépjenek Romániába, állomásozzanak vagy áthaladjanak az ország területén. Felhatalmaztam a védelmi minisztert, hogy hagyja jóvá a VJTF struktúrájának/összetételének esetleges módosulásait a NATO 2024-re benyújtott tervéhez képest” – tájékoztatta levelében az államelnök a parlamentet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
Hirdetés
Hirdetés