Hirdetés

A külhoni voksok miatt aggódik Márton Árpád

Az RMDSZ által javasolt alternatív küszöb elfogadása lehetővé tenné ugyan, hogy ne maradjon parlamenti képviselet nélkül a magyarság, de 4 és fél százalékos támogatottsággal az RMDSZ-frakció létszáma 13–14 főre csökkenne, vagyis kisebb politikai súlya lenne, mint a 18 fős (kedvezményes módon képviselethez jutó) kisebbségi frakciónak, amely mögött tizedannyi szavazat sincs, mint a magyar érdekképviselet mögött – mondta kedden Márton Árpád, a szövetség képviselőházi frakcióvezető-helyettese.

Hírösszefoglaló

2015. május 26., 19:452015. május 26., 19:45

A politikus az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a külföldi szavazatok száma a visszaosztást is befolyásolja, így ha sok (román pártokra leadott) voks érkezik külföldről, akkor nehezebben juthat be a parlamentbe RMDSZ-képviselő olyan megyékből, ahol a magyarság szórványban él.

Az RMDSZ politikusa rámutatott: a tavalyi elnökválasztás második fordulójában már több szavazat érkezett külföldről, mint ahányan az RMDSZ-re voksoltak a legutóbbi parlamenti választásokon. Ha a sok külföldi voks az emigráció megnövekedett szavazási kedvét tükrözi, az „rendben van” – mondta Márton Árpád, de, tette hozzá, az RMDSZ garanciákat akar, hogy valóban létező emberek szavaznak, és arra is, hogy nem mások adják le helyettük a voksot.

Rámutatott: az RMDSZ nem vitatja a külföldön lakó román állampolgárok választójogát, de fontosnak tartja, hogy ne lehessen visszaélni a levélben való szavazás lehetőségével. Elmondta: a liberális ellenzék – tudomása szerint – nem konzultált az RMDSZ-szel, mielőtt bejelentette, hogy a külföldön élők választójogának korlátozásáért akar bizalmatlansági indítványt benyújtani Victor Ponta kormánya ellen. Hozzátette: nem hiszi, hogy az RMDSZ támogatni tudná az indítványt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
Hirdetés