
Sürgősen rendezné a Fehér Házzal kialakult patthelyzetet az RMDSZ és a PNL
Fotó: Fehér Ház
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt mondja, Emil Hurezeanu külügyminiszterrel „nincs semmi problémája”, de a külügyminisztérium intézményével kapcsolatban vannak fenntartásai.
2025. március 28., 15:592025. március 28., 15:59
Kelemen Hunor Chițorani-ban nyilatkozott az újságíróknak, akik azt kérdezték tőle, hogyan értékeli a külügyminiszter munkáját. Azt felelte, két és fél hónap után még nem lehet kiértékelni egy tárcavezető tevékenységét, főleg a jelenlegi helyzetben, amikor nagy változások idejét éljük Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban is. A külügyminisztérium intézményével szemben azonban fenntartásai vannak – szögezte le.
Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, a két állam között más szinteken működik a kommunikáció, csak a politikai szinten vannak gondok. Ennek egyik oka szerinte az, hogy Klaus Iohannis volt államfő mandátuma alatt Bukarest nem kommunikált a Republikánus Párttal, és „főleg november 20-a után Trump csapatával”.

Emil Hurezeanu külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy pénteken tárgyal Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
– idézte Kelemen Hunor nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Úgy vélekedett, Bukarestnek következetesen kell felsorakoztatni érveit, megvédenie értékeit és igazát, és akkor „a dolgok meg fognak oldódni”.
– vélekedett hasonlóképpen pénteken Cătălin Predoiu belügyminiszter, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
Predoiut az újságírók arról kérdezték, lehetségesnek tartja-e, hogy leváltják Emil Hurezeanu külügyminisztert, illetve hogy szükségesnek tartja-e egy, kimondottan az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó különmegbízott kinevezését.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond nem zárja ki, hogy a koalíció meg fogja vitatni a külügyminiszter hozzáállását a román állampolgárok amerikai vízummentességének felfüggesztéséhez.
A belügyminiszter azt felelte, az USA-val összefüggésben nem szabad elfelejtenünk, hogy az Egyesült Államok közvetlenül is és a NATO-n keresztül is biztonságot nyújtott Romániának, és ennek a biztonságnak köszönhetően Románia tudott fejlődni, külföldi beruházásokat vonzani.
Hozzátette, a román nép és a romániai politikai szféra továbbra is közös értékeket vall az Amerikai Egyesült Államokkal, és támogatja Amerikát „intenzív” béketárgyalásaiban.
Mindemellett Románia számos közös gazdasági projektet ajánlhat fel az Egyesült Államoknak, amelyek mindkét országnak előnyére válhatnak.
Mindezeket mielőbb és minél strukturáltabb formában közölni kell az amerikai féllel. A tárgyalások most arról zajlanak, hogy ezt hogyan lehetne a lehető legeredményesebben megvalósítani – magyarázta Predoiu.

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden kijelentette, hogy „nem nagy rajongója” Emil Hurezeanu külügyminiszternek, akit „kivételes, de régimódi” diplomatának tart.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!