
Ilie Bolojan kormányfő szerint a jogszabály az utóbbi években felhalmozott „igazságtalanságot” próbálja megszüntetni
Fotó: Gov.ro
Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért. Ilie Bolojan kormányfő kihangsúlyozta:a bírák és az ügyészek sehol a világon nem vonulnak nyugdíjba 48-50 éves korukban.
2025. december 02., 19:242025. december 02., 19:24
2025. december 02., 19:482025. december 02., 19:48
A képviselőház és a szenátus együttes ülésén Ilie Bolojan miniszterelnök elmondta, hogy ez a jogszabályjavaslat egy társadalmi igazságtalanságot orvosol, fenntarthatóbbá teszi nyugdíjrendszert, elfogadása pedig az uniós helyreállítási források lehívásának egyik feltétele. A kormányfő emlékeztetett, hogy a tervezet előző változatát 5-4-es szavazataránnyal elutasította az alkotmánybíróság, mert a kormány nem várta meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményezését. „Ezúttal a CSM véleményezése is rendelkezésünkre áll, igaz, hogy ez negatív” – tette hozzá.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy
Bolojan szerint a tervezet második hatása, hogy „szilárd alapokra helyezi” a gazdaságot, mivel Románia az utolsó előtti helyen áll Európában az aktív népesség számának tekintetében. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazásának szigorítása az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve – írja az Agerpres.
„Ezek azok az okok, amelyek miatt a kormány úgy döntött, hogy felelősséget vállal ezért a törvénytervezetért” – zárta felszólalását Bolojan. A felelősségvállalás módszerével beterjesztett tervezetekről nem kell részletes vitát rendezni, hatályba lépésüket csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a törvényhozás.

A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
A bírák és az ügyészek korkedvezményes nyugdíjazása kivezetésének és a nyugdíj csökkentésének szükségességéről nincs vita a kormányoldal és ellenzék között, és az ellenzéki pártok jelezték, hogy nem fogják bizalmatlansági indítvány beterjesztésével hátráltatni a reformot. A korábbi hasonló kezdeményezések hatályba lépését mindig maguk az érintettek, az igazságszolgáltatás szervei akadályozták meg.
A négypárti Bolojan-kormány szeptemberben már beterjesztett a parlament elé egy olyan törvénytervezetet, amelynek hatályba lépése esetén a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára is fokozatosan 65 évre emelkedne (a jelenlegi 48-ról) és utolsó nettó bérük alig 70 százalékát kapnák meg nyugdíjként a jelenlegi 100 százalék helyett.
Az alkotmánybíróság, amelynek tagjait szintén hátrányosan érintené a nyugdíjreform, október 20-án alkotmánysértőnek minősítette a tervezetet, döntését azonban nem tartalmi hibákkal indokolta, hanem formai okokra hivatkozott. A testület akkor azt kifogásolva, hogy a kormány nem várta meg az igazságszolgáltatás szakmai szervezetének, a Legfőbb Bírói Tanácsnak (CSM) a véleményezését.
A most benyújtott tervezet annyiban különbözik a szeptemberi változattól, hogy 10-ről 15 évre nyújtaná a korkedvezményes nyugdíjazás kivezetésének időszakát, vagyis a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára minden évben egy évvel emelkedne.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!