Hirdetés

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás

kormány

A kormány keddi rendkívüli ülésén fogadta el a bírák és ügyészek nyugdíjáról szóló törvénytervezet végső formáját

Fotó: Gov.ro

A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.

Krónika

2025. december 02., 13:292025. december 02., 13:29

Ioana Dogioiu a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, a törvénytervezethez, amelyet a kormány parlamenti felelősségvállalással szándékozik elfogadni, 42 módosító javalatot nyújtottak be a szenátorok és a képviselők. Ezekből a legtöbbet, 19-et a Fiatal Emberek Pártja (POT) törvényhozói nyújtottak be, Dumitru Coarnă független képviselő pedig 12-t, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói pedig ötöt.

A kormány minden módosító javaslatot elutasított, és jóváhagyta a tervezet végső, korábban elfogadott formáját, amelyért a miniszterelnök a parlament kedd délutáni ülésén felelősséget fog vállalni

Hirdetés

– közölte Dogiuiu.

korábban írtuk

Másodszor is nekiveselkedett a kormány a bírói különnyugdíjak szabályozásának. De mit szól hozzá Brüsszel?
Másodszor is nekiveselkedett a kormány a bírói különnyugdíjak szabályozásának. De mit szól hozzá Brüsszel?

A kormány pénteki ülésén jóváhagyja a bírák és ügyészek különnyugdíját szabályozó törvénytervezetet, majd valószínűleg kedden felelősséget vállal érte a parlamentben – jelentette be a román miniszterelnök.

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett törvénytervezet szerint a jelenlegi 48 évről egy 15 éves átmeneti időszak alatt fokozatosan 65 évre nő a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő pedig 35 évre emelkedik. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.

Az előírások a tervezet szerint a bíróságok és ügyészségek kisegítő személyzetére, az Országos Kriminalisztikai Intézet alkalmazottaira, a segédbírákra, valamint az alkotmánybíróság jogi szakszemélyzetére is vonatkoznak.

A kormány a képviselőház és a szenátus kedd délutáni együttes ülésén vállal felelősséget a törvénytervezetért, a december 1-jei nemzeti ünnep alkalmából tartandó ünnepi ülést követően.

korábban írtuk

Több mint 11 ezren kaptak nagy összegű különnyugdíjat októberben
Több mint 11 ezren kaptak nagy összegű különnyugdíjat októberben

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés