Hirdetés

A kereszténység felvételét ünneplik Szent András napján az ortodoxok

A kereszténység felvételét ünnepli szerdán, Szent András napján a román ortodox egyház, az ünnepet 2012-ben nyilvánította hivatalos munkaszüneti nappá a bukaresti parlament.

MTI

2016. november 30., 13:242016. november 30., 13:24

2016. november 30., 13:292016. november 30., 13:29

A Konstanca megyei Ion Corvin község határában zarándokok ezrei gyűltek össze annál a kolostornál, amelyet „Szent András barlangja”, az apostol állítólagos szálláshelye mellett építettek. A román ortodoxok ugyanis úgy tartják, hogy az apostolok szétválása után – az evangéliumot Kis-Ázsia és a Fekete-tenger térségében hirdető – András egy ideig Dobrudzsában élt egy barlangban, majd a Dunán átkelve folytatta evangelizációs küldetését. A dobrudzsai kolostornál tartott vallásos szertartáson a görög, bolgár és ukrán testvéregyházak érsekei is részt vettek.

A dák-római folytonosságot hirdető, Romániában hivatalossá vált eredetelmélet szerint a románok a térséget az ókorban benépesítő dákok, valamint a provinciát több mint másfél évszázadig megszálló rómaiak leszármazottai, a román nép pedig a keresztény tanok elterjedésének időszakában alakult ki.
Szent András ünnepének munkaszüneti nappá nyilvánítása így azt a meggyőződést erősíti, hogy a román nép„keresztényként született” és „kétezer éve él” a – Dunától északra fekvő – jelenlegi területén.

Csütörtökön ünneplik Romániában az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóját, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. December 1-je 1990 óta Románia nemzeti ünnepe. Szerdától így ötnapos vakáció kezdődött a romániai közszférában, miután a bukaresti kormány péntekre is pihenőnapot adott a közalkalmazottaknak, összekötve a hivatalos munkaszüneti napokat a következő hétvégével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés