Hirdetés

A hatóságok egymásra mutogatnak, Johannis fejeket követel a caracali sorozatgyilkos ügyében

Ebben a caracali házban lakik a feltételezett gyilkos

Ebben a caracali házban lakik a feltételezett gyilkos

Hatalmas hullámokat vet a Caracalban eltűnt, és feltételezések szerint egy sorozatgyilkos áldozatává vált tinédzser lányok tragédiája, amelyek kapcsán Klaus Johannis államfő alapos kivizsgálást követelt az illetékes szervek körében.

Krónika

2019. július 26., 18:092019. július 26., 18:09

2019. július 26., 20:372019. július 26., 20:37

A román rendőrség jelenleg két, azonos körülmények között eltűnt Olt megyei fiatal lány ügyében folytat nyomozást. A hatóságok péntek reggel óta folytatnak házkutatást egy caracali férfi lakóházában, amelynek udvarán egy hordóban feltehetőleg emberi maradványokat találtak.

Szerdán a Caracal városától mintegy nyolc kilométerre fekvő Dobrosloveni községbeli asszony arról értesítette a rendőrséget, hogy 15 éves lánya elindult Caracalra, és azóta nem került haza, semmit nem tudnak róla. Georgian Drăgan, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken közölte, a rendőrség gyilkosságra gyanakszik, és kihallgatnak egy férfit, akinél a házkutatás során emberi eredetinek tűnő maradványokat találtak.

Hirdetés

A szóvivő elmondása szerint a 15 éves lány az 112-es sürgősségi számon kért segítséget csütörtökön délelőtt, közölve, hogy egy férfi fogva tartja.

A hatóságok megpróbálták bemérni a hívás alapján a lány tartózkodási helyét, három lakást is felkutattak, de sem a lányt, sem gyanús nyomokat nem találtak. Ezt követően egy különleges beavatkozásokkal megbízott alakulat kezdett kutatni a lány után, amelyet péntek reggel egy férfi házához vezettek a nyomok. A ház udvarán egy hordóban égett csontokra bukkantak, amelyek emberi eredetűnek tűnnek, valamint ékszerekre, amelyek valószínűleg az eltűnt lány tulajdonát képezték. A csontokat törvényszéki orvostani vizsgálatnak vetik alá. 

A rendőrség azt feltételezi, hogy a hordóban egy másik, két hónappal ezelőtt hasonló körülmények között eltűnt fiatal lány maradványait is megtalálják. Mindkét lány Caracal közeli községben élt, és eltűnése napján a városból stoppolt hazafelé. A gyanú szerint mindkét lányt ugyanaz a férfi vette fel az autójába. A 65 éves Gheorghe D. háza téglakerítéssel védett, udvarán vízzel töltött gödröket találtak a rendőrök. Több kutyát is tartott az udvarán, és a 15 éves eltűnt lány jelezte a segélyhíváskor, hogy egy olyan udvaron van, ahol sok a kutya. Az idős férfi korábban autószerelőként dolgozott, újabban pedig a környék piacain kereskedett különböző javakkal.

Az ügy kapcsán Nicolae Moga belügyminiszter pénteken jelentést kért a rendőrség vezetőségétől, mert felmerül a gyanú, hogy a hatóságok túlságosan későn kezdtek nyomozásba: a lány által leadott telefonhívás és a rendőröknek a helyszínre való érkezése között 19 óra telt el. A belügyi tárca közleménye szerint mielőbb tisztázni kell, hogy az illetékesek megfelelően reagáltak-e az 112-es számra érkezett segélyhívásra. Miközben a rendőrség azt állítja, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) által szolgáltatott információk alapján nem tudták beazonosítani a segélykérő lány tartózkodási helyét (a feltételezett gyilkos lakóhelyét), a STS közölte, a rendőrségi diszpécserrel folytatott párbeszéd során az áldozat nem tudott a tartózkodási helyére vonatkozó adatokkal szolgálni, de bemondott egy címet, amit egy névjegykártyán talált az illető helyen. A hívó személy közölte, nem tudja, hogy a névjegykártyán feltüntetett cím azonos-e a tartózkodási helyével.

Ion Buda országos rendőr-főkapitány úgy nyilatkozott: a caracali rendőrség csütörtökön éjjel, 2.30 órakor beazonosították a feltételezett elkövető lakóhelyét, 4 órakor a helyszínre érkeztek, ám csak 6 órakor hatoltak be a házba, mert csak akkor jutottak a házkutatási parancs birtokába, ugyanakkor addig az időpontig nem voltak bizonyosak afelől, hogy tartják fogva a 15 éves lányt.

Bogdan Licu legfőbb ügyész szerint azonban a rendőrök már az alapos gyanú alapján behatolhattak volna a caracali ingatlanba, nem kellett volna a házkutatási parancsra várniuk.

„Ha valakinek veszélyben forog az élete, a hatóságok beavatkozhatnak ügyészségi vagy bírósági jóváhagyás nélkül is. Hosszú órák teltek el anélkül, hogy a rendőrök és az ügyészek bementek volna a házba, ezalatt megmenthették volna a lány életét. Ez megengedhetetlen és megbocsáthatatlan” – nyilatkozta pénteken az Antena 3 hírtelevíziónak a főügyész. Aki feltárta, hogy Gheorghe D-t már a három hónappal ezelőtt eltűnt másik lány ügyében kezdeményezett bűnügyi eljárás keretében is gyanúsítottként kezelték. Később a főügyész pontosított: az idős férfinak nem volt gyanúsítotti minősége a korábbi esetben, abban az ügyben embercsempészet gyanújával indult nyomozás. Bogdan Licu egyébként vizsgálatot rendelt el azzal kapcsolatban, ahogyan lezajlott a Caracalon eltűnt lány ügyében foganatosított bűnügyi nyomozás ügyészségi felügyelete.

Állást foglalt a nagy port kavart ügyben Klaus Johannis államfő is, bejelentve: a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jövő keddi ülésén átfogó kivizsgálást kezdeményez annak felderítésére, hogy miként jártak el az állami hatóságok a caracali tragédia kapcsán. Közleményében az elnöki hivatal közölte: az államfő rendkívül felháborodott amiatt, hogy működési zavarok miatt a hatóságok nem voltak képesek megmenteni egy drámai körülmények közepette elhunyt tinédzser életét. „Amennyiben bebizonyosodik, hogy az illetékes hatóságok megkésett és elhibázott intézkedéseket foganatosítottak, a felelősöket szigorúan meg kell büntetni” – szerepel a Cotroceni-palota állásfoglalásában.

Az ügyben megszólalt Viorica Dăncilă miniszterelnök is, aki a helyszínre küldte a belügyminisztert és azt ígérte, gyorsan kivizsgálják az ügyet. Pénteken leváltották az Olt megyei rendőr-főkapitányság helyettes parancsnokát, akinek a hatáskörébe tartozik a 30 ezer lelkes város. Alexe Nicolae Eugen látta el az intézményvezetői feladatokat ezekben a napokban, amikor a feltételezett bűncselekmény történt. A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy kivizsgálják azt a módot, ahogyan a helyi hatóságok felléptek a 15 éves lány eltűnése kapcsán. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés