
Illusztráció
Egy török zászló alatt közlekedő, iraki bevándorlókat szállító hajót fogott el a román parti őrség a Fekete-tenger román felségvizein vasárnap.
2017. augusztus 13., 15:252017. augusztus 13., 15:25
2017. augusztus 13., 15:282017. augusztus 13., 15:28
A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere (SCOMAR) vasárnap reggel hét órakor észlelte a Mangalia várostól keletre, tíz tengeri mérföld távolságra lévő és a román partok felé közeledő hajót. Mivel a hatóságok azt gyanították, hogy illegális bevándorlók lehetnek rajta, a parti őrség egyik egysége elébe ment.
A kis méretű hajó elfogása után kiderült, hogy azt egy bolgár és ciprusi állampolgár vezeti és 69 iraki állampolgár (30 férfi, 10 nő és 29 kiskorú) tartózkodik rajta.
Idén megszaporodtak azok az esetek, amikor az ázsiai országokból útnak indult migránsok Romániát érintő útvonalakon próbálnak Nyugat-Európába jutni. A legtöbben a szerb-román határon keresztül érkeznek az országba, és vannak, akik a Dunán átkelve próbálnak átszökni.
Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) égei-tengeri és földközi-tengeri misszióiban egyébként rendszeresen részt vevő román parti őrség hosszú idő óta először adott hírt arról, hogy a Fekete-tengeren áthajózva próbáltak illegális bevándorlók bejutni az országba.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
szóljon hozzá!