
Komoly gondok lehetnek, ha már Ion Iliescu is a demokráciáért aggódik
Fotó: Agerpres
Amíg vannak pártok, amelyeket nem demokratikus módon irányítanak, nem lehet működő demokráciáról beszélni Romániában – idézi az Agerpres Ion Iliescut a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökét.
2018. október 15., 15:152018. október 15., 15:15
Egy blogbejegyzésben Iliescu azt írja, Romániának stabilitásra, koherens és felelős kormányzásra, illetve a demokrácia megerősítésére van szüksége.
„Elismétlem azt, amit egyszer már elmondtam: amíg vannak olyan pártok, amelyeket nem demokratikus módon vezetnek, nem lehet működő demokráciáról beszélni. Itt az ideje ismét megnyitni a kommunikációs csatornákat, a politikai erőknek újra kell kezdeniük a párbeszédet egymással, illetve a civil társadalommal” – írja bejegyzésében Iliescu. A volt elnök ugyanakkor hangsúlyozza,
„Sosem voltam híve a konfliktusos vezetésnek, függetlenül attól, hogy pártról vagy az állam valamely intézményéről van szó. A valóság kritikus megközelítése nem valaki ellen intézett támadást jelent. Inkább realizmusra, illetve a probléma megoldására, és nem újabb problémák előidézésére való törekvésre utal. Ez alól a PSD sem kivétel. Tulajdonképpen azon kevés politikai alakulatok közé tartozik, amelyek tevékenysége, projektjei terén észlelhető még valamennyi koherencia. Ha azonban a továbbiakban is belső problémái konfliktusos megközelítésére alapoz, ezt a minimális koherenciát is elveszíti” – áll még Ion Iliescu bejegyzésében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!