
Fotó: Pixabay.com
Jóváhagyta pénteken a bukaresti törvényszék a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a pártstatútum módosítására és az új vezetőség bejegyzésére vonatkozó kérését. Másrészt a törvényszék elutasította a Liviu Dragnea volt PSD-elnök által benyújtott óvást. Az erre vonatkozó döntés nem jogerős, megfellebbezhető.
2019. augusztus 09., 20:242019. augusztus 09., 20:24
2019. augusztus 09., 20:252019. augusztus 09., 20:25
A PSD július elején kérelmezte a bukaresti törvényszéktől, hogy hagyja jóvá a párt június 29-ei kongresszusa nyomán a statútumban és a vezetőségben bekövetkezett változásokat. A kongresszus Viorica Dăncilát választotta meg a PSD elnökének.
A fővárosi sajtóban megjelent, az Agerpres által idézett információk szerint Dragnea kifogása a Teleorman megyei fiktív alkalmazások ügyéhez kötődik, amelyben a volt szociáldemokrata elnök három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott.
Dragnea azzal érvel keresetében, hogy a bírák úgy döntöttek a két, fiktív módon alkalmazott személy ügyében, hogy csalás történt, emiatt a PSD Teleorman megyei szervezetének tevékenysége (ahol a valóságban a két személy dolgozott) törvénytelenül zajlott 2006 és 2012 között. Emiatt a szervezetet fel kellett volna oszlatni – vélekedik Dragnea.
Codrin Ştefănescu, a PSD volt főtitkára az Antena 3 tv-csatornán kifejtette, Liviu Dragnea keresete nem a bosszú jele. A volt pártelnök Codrin Ştefănescu szerint úgy gondolta, ez az óvás hozzásegítheti ahhoz, hogy felülvizsgálják az ügyet, amelyben elítélték.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!