
Fotó: Veres Nándor
Új időszámítás kezdődik 2017–18-ban Romániában, az ország alkotmánymódosítással és közigazgatási átszervezéssel készül az államalapítás századik évfordulójára, ezért a magyar érdekképviseletnek is hallatnia kell hangját és száz évvel ezelőtti ígéretei betartását kell követelnie a román államtól – fogalmazta meg Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a szövetség terveit.
2016. szeptember 06., 15:062016. szeptember 06., 15:06
2016. szeptember 06., 15:392016. szeptember 06., 15:39
„Nem azt írták le a (Román Királyság és Erdély egyesülését kinyilvánító 1918-as) gyulafehérvári kiáltványban, amit a román állam művel ma a kisebbségekkel. Gyakorlatilag a magyar kisebbség maradt még az egyedüliként, amely még színfoltja Romániának, és amely fel tudja emelni szavát mindenféle beolvasztási politika ellen: ez az, amire készülünk a következő négy évben\" – nyilatkozta az MTI-nek az RMDSZ – tisztségében hétfőn megerősített – szenátusi frakcióvezetője.
Az elmúlt négy év parlamenti mérlegét firtató kérdésre kifejtette: RMDSZ-frakciónak fontos szakpolitikai javaslatokat sikerült elfogadtatni, példaként saját kezdeményezését, az – új adózási és támogatási rendszert bevezető – szövetkezeti törvényt emelte ki. Negatívumként szólt arról, hogy az RMDSZ-t defenzív politikára kényszerítették az utóbbi négy évben. „Folyamatosan arról szólt kisebbségpolitikai szempontból is a munkánk a parlamentben, hogy próbáltuk kivédeni a támadásokat. Nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy mi tudjunk átvinni javaslatainkból jelentős dolgokat” – fogalmazott Tánczos Barna.
Kifejtette: parlamenti munkája során az RMDSZ-nek egyrészt saját törvénytervezetei elfogadtatásához, másrészt az – utóbbi időben heti rendszerességgel napirendre kerülő – kisebbségellenes kezdeményezések leszavazásához kell a szükséges támogatást megszereznie. A frakcióvezető a parlamenti ülésszakból hátralévő néhány hónapban – a szokásos populista, fizetés- és nyugdíjemelési javaslatokon kívül – arra számít: további magyarellenes kezdeményezésekkel is szembesülnek majd a parlamentben.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!