2010. március 09., 16:032010. március 09., 16:03
Emil Boc miniszterelnök közölte: a kabinet keddi ülésén határozatot fogadott el az 1989 decemberi forradalomra vonatkozó hivatalos információkat tartalmazó, a védelmi minisztérium irattárában őrzött, titkos és szigorúan titkos besorolású dokumentumok titkosításának feloldásáról. A kormányfő szerint ezek az eddig szolgálati vagy államtitoknak minősülő adatok már nem veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, a közrendet, jogi és természetes személyek érdekeit.
A miniszterelnök elmondta, a dokumentumok megjelennek a Hivatalos Közlönyben, ezt követően pedig hozzáférhetővé válnak az érdeklődők számára.
Egy hónappal korábban a kormány több mint 7600 oldalnyi katonai dokumentum titkosságát oldotta fel, január közepén pedig közel 2700 oldalnyi minősített irat vált nyilvánossá.
A dokumentumok titkosságának feloldására azt követően kerül sor, hogy az 1989. december 21. forradalmár-egyesület a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordult a Legfőbb Ügyészség 1990/97/P jelzésű, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények kapcsán összeállított ügyirata kapcsán, amely a forradalom dossziéja néven híresült el, és amely számos titkosított, így hozzáférhetetlen dokumentumot tartalmazott.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).