Hirdetés

• Az egyházi vezetők nem zárkóznak el szekusdossziéik nyilvánosságra hozatalától

Vihart kavart a papok átvilágításának szándéka • Ellentétes nyilatkozatok hangzottak el az egyházi személyek titkosszolgálati dossziéinak nyilvánosságra hozatalát szorgalmazó kijelentések nyomán. Mint arról beszámoltunk, először Adrian Iorgulescu művelődésügyi miniszter szorgalmazta az egyházak képviselőiről készült iratcsomók nyilvánosság elé tárását, azzal érvelve, hogy – megsértve a gyónási titkot – közülük többen jelentéseket írtak híveikről a Szekuritáténak; a hét elején pedig Traian Bãsescu államfő is csatlakozott a felhíváshoz.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 30., 00:002006. augusztus 30., 00:00

Egyes ortodox és katolikus egyházfők egyetértésüket hangoztatták, sőt rámutattak, hogy korábban ők is kérték már a dossziék nyilvánossá tételét. Akadnak ugyanakkor olyan vélemények is, hogy nem azok cselekedetei alapján kell a teljes papságot megítélni, akik politikai rendőrségi tevékenységet folytattak. A bukaresti Ortodox Teológiai Egyetem egyik vezetője úgy vélte, először Traian Bãsescu dossziéját kellene nyilvánosságra hozni.
Az ügy óvatos kezelésére intett Ilie Sârbu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke is, aki rendkívül súlyosnak minősítette az egyház kollektív bűnösségét feltételező kijelentéseket. Hangsúlyozta, a PSD nem ért egyet az ilyen kijelentésekkel, ugyanakkor nem zárta ki, hogy voltak olyan papok is, akik együttműködtek a Szekuritátéval, de rámutatott: az ő cselekedeteik nyomán nem szabad az egész egyházat bűnösnek tekinteni.
Ezzel szemben Adrian Iorgulescu üdvözölte az államfő javaslatát, amelyben az egyházi vezetők dossziéinak nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) előtt, és közölte, hogy ő maga a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) berkeiből kapott információk nyomán kérte ugyanezt. „Jómagam is ezt javasoltam, üdvözlendő lépésnek tartom, mivel erkölcsi és szellemi megújulásra van szükségünk, hogy teljes mértékben hinni tudjunk az egyház értékeiben. A kezdeményezés nem csupán a román ortodox egyházat érinti, hanem valamennyi, Romániában elismert felekezetet” – tette hozzá a tárcavezető. A miniszter szerint az egyházfők doszsziéinak nyilvánossá tétele „sokaknak fájdalmat okoz majd, sokan érzik majd úgy, hogy sérülnek az érdekeik, és a büszkeségükbe gázoltak”, ám olyan dolgok is nyilvánosságra kerülnek, amelyektől az emberek „elborzadnak majd.” Egyetért az egyházi vezetők dossziéinak nyilvánossá tételével Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is. A politikus szerint az ügyiratok áttekinthetőségének minden olyan tényezőre vonatkoznia kell, amely befolyással bír a társadalomra. Constantin Stoica, az ortodox pátriárka szóvivője ugyanakkor elutasította a gyónási titok megsértésére vonatkozó vádakat. A szóvivő egyúttal emlékeztetett, a Szent Szinódus már 1997-ben egyetértett az egyházfők dossziéinak közzétételével. Hasonló véleményt fogalmazott meg a bukaresti római katolikus érsekség is, kiemelve az igazság napfényre kerülésének fontosságát, ám megjegyezve: a művelődési miniszter kijelentései rossz fényt vetnek az egyházra.

--------
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés