Elavult mezőgépparkkal dolgoznak a gazdák: új gépeket csak tehetősebb agrárvállalkozók vásárolnak Erdélyben

Szakemberek szerint gazdaköri, szövetkezeti gépparkokat kellene létrehozni és fenntartani, ahogyan az széles körben működik Nyugat-Európában •  Fotó: Makkay József

Szakemberek szerint gazdaköri, szövetkezeti gépparkokat kellene létrehozni és fenntartani, ahogyan az széles körben működik Nyugat-Európában

Fotó: Makkay József

Az erdélyi gazdák többsége hazai, vagy Nyugat-Európából beszerzett, használt mezőgépekkel dolgozik. Mára nem csak a cserealkatrészek drágultak meg drasztikusan, hanem a javítás, szervizelés költsége is. Gondot okoz, hogy Erdélyben ritka a betakarítógépek gazdaköri vagy szövetkezeti használata. Mezőgazdasági szakemberekkel és gazdákkal jártuk körül a hazai mezőgépészet nehéz helyzetét.

Makkay József

2022. október 04., 14:022022. október 04., 14:02

Kovács Alpár mezőpaniti gabonatermesztő gazda 11. osztályos fiával javítja műhelyében a kombájn napraforgó-betakarító vágóasztalát. Esős időben tudnak a mezőgépek karbantartásával foglalkozni. A Maros megyei gazda szerencsés helyzetben van, mert minden gépet meg tud javítani, ha meghibásodás történik.

A házi szervizelés azonban így sem olcsó mulatság.

Egy kicserélt csapágyat mutat: az új alkatrész száz lejbe került, azaz a duplája az egy évvel korábban vásárolt csapágy árának. Hasonlóképpen emelkedett a többi alkatrészek ára is. Az autóvillanyszerelőnek, majd asztalosnak tanult gazda édesapjától leste el a mezőgépészet tudományát, és tőle vette át a családi gazdaságot is. A kezdeti tíz hektárnyi földterületet bérelt földekből mára 35 hektárra növelte.

Hosszabb távon a gazdaköri, szövetkezeti összefogás lehet az erdélyi gazdák mezőgépészeti gondjaira az életképes megoldás •  Fotó: Makkay József Galéria

Hosszabb távon a gazdaköri, szövetkezeti összefogás lehet az erdélyi gazdák mezőgépészeti gondjaira az életképes megoldás

Fotó: Makkay József

,,Édesapám autószerelő volt és beletanult a mezőgépészetbe is. Ő alapozta meg a mai gépparkot, amiben ekétől kombájnig minden szükséges géppel rendelkezünk” – mutatja a tágas udvaron sorakozó mezőgépeit. Az idei gyenge kukorica-, tritikálé- (búza és rozs keresztezése) és napraforgóterméssel nem érné meg bérmunkában végezni a mezőgazdasági munkálatokat, de a betakarítás költsége is túl magas lenne a várható jövedelemhez képest.

Sok helyi és környékbeli gazdához hasonlóan Kovácsék is teljesen gépesíthető szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak.

Mezőgépészeti felszerelésük jórészt használt gépekből áll, de van néhány új darab is – utánfutó és tárcsa –, amit a Pro Economica Alapítvány által folyósított magyar állami támogatásból vásároltak. Mezőpanitban sok gazda gépparkja a magyar vidékfejlesztési támogatásnak köszönhetően újult meg, ezt a legutóbbi gazdakiállítás és gazdanap keretében be is mutatták.

Közös géppark a megoldás

Az erdélyi gazdák mezőgépparkja azonban felemás képet mutat. Sok a régen gyártott, használt felszerelés, amelyek javítása egyre többe kerül. Csak egy szűk, tehetősebb gazdarétegnek van új, korszerű gépparkja.

Debreczeni József mezőgépészmérnök, falugazdász, a Kolozs megyei Kolozs gazdakörének elnöke lehangoló gépet fest az erdélyi mezőgépészetről. A legnagyobb gondot abban látja, hogy szaktudás híján a legtöbb gazda nem tudja megtervezni, milyen traktorra és milyen mezőgépészeti felszerelésre volna szüksége. ,

Idézet
A rendelkezésre álló területnagysághoz képest a legtöbb portán sokkal több a lóerő, az erős traktor, amit ki tudnának használni gazdaságosan.

Vannak persze olyan mezőgazdasági munkák, amiket tíz vagy ötven hektáron is csak nagy kapacitású traktorral vagy kombájnnal lehet elvégezni, de egy kisgazdaságban ezt bérmunkában érdemes, és nem kell nagy gépet vásárolni hozzá” – magyarázza a mezőségi szakember. Debreczeninek 80 hektáros saját gazdasága van, de így sem rendelkezik minden mezőgéppel.

•  Fotó: Makkay József Galéria

Fotó: Makkay József

Az általa vezetett gazdakör a mintegy 400 hektárnyi területre pályázatokból és a gazdák pénzéből vásárolt saját gépparkot, ezeket a gépeket a gazdakör tagjai saját földjeik művelésére is használhatják. A nyugat-európai típusú gépszövetkezet sok gondot levett a kolozsi gazdák válláról, hiszen a talajlazítót vagy nagy kapacitású hengert a gazdakörtől veszik kölcsön.

Szakmai alapozás kell

Debreczeni József szerint a nagyobb gazdaságok azért vannak lépéselőnyben, mert az agrárvállalkozó rendszerint szakmabeli, illetve meg tudja fizetni a hozzáértő mezőgazdasági szakembert, amire a kisebb gazdaságoknak nem telik. Mivel a legtöbb gazda nem szakképzett, a mezőgépészet is kemény diónak bizonyul, amikor a gép elromlik.

Kevés a mezőgépekre szakosodott javító műhely, ezért az áraik túl magasak a gazdák zsebéhez mérten.

Debreczeni olyan esetet mesél, amikor a Kolozsvárról kiszálló mezőgépészeti cég munkatársa ezer lejt kért a gazdától azért, hogy számítógépes programjával megnézze, hol hibásodott meg a traktor. Ha az alkatrészt is ő cseréli ki, akkor ez az összeg megduplázódik.

Vannak a környéken olyan mezőgépészek is, akik cégeknél dolgoztak és ma már egyénileg vállalják a szervizelést, de így sem kerül kevesebbe, mint a céges szolgáltatás. A falugazdászt sokszor kérdik a gazdák, milyen használt mezőgépet vásároljanak, amivel kevesebb a gond, ilyenkor a használt mezőgépek kategóriájában a régebbi márkákat ajánlja, amelyekben kevesebb az elektronika, így könnyebb javítani.

A kisgazdáknak új, korszerű mezőgépekre ugyanis nem futja.

A nagyobb agrárvállalkozók könnyebben hozzá tudnak jutni uniós pályázatokhoz, másrészt a garanciális javításokkal vásárolt új gép karbantartását szakszerviz biztosítja, ami jelentősen megkönnyíti a gazda dolgát.

,,Nincsenek mezőgépészeti kurzusok, nincs, ahol felnőtt fejjel elsajátítsák a szakmát. Némi segítséget jelent, hogy az új mezőgépeket forgalmazó cégek rendszeresen tartanak gépbemutatókat, ahol a szemfülesebb gazda elsajátíthat pár dolgot, de ettől még nem tudja megjavítani a traktorát” – magyarázza a szakember.

Debreczeni arra biztatja a mezőgazdaság iránt érdeklődő fiatalokat, hogy lehetőleg olyan iskolába, vagy agráregyetemre iratkozzanak, ahol az alapokat el tudják sajátítani.

Példaként a pár éve meghonosodott európai uniós pályázati rendszerről beszél, amelyben egyre nehezebb felsőfokú mezőgazdasági végzettség nélkül új mezőgépekre pályázni. A mezőgazdasági tanulmányokra kapható plusz pontszámok nélkül a gazdának esélye sincs esélye modern mezőgéppark kialakítására.

•  Fotó: Makkay József Galéria

Fotó: Makkay József

Lassan lehet pótolni a mezőgépészhiányt

A Partiumban annyival jobb a helyzet, hogy az utóbbi években magyarországi támogatásokból több mezőgazdasági szaklíceumban és szakiskolában sikerült megerősíteni a mezőgépészeti oktatást.

Laskovics István agrármérnök, érmihályfalvi falugazdász szerint a rendszerváltás után összeomlott, majd korszerűtlen formában újraindult mezőgazdasági szakoktatás vezetett el a mai súlyos mezőgépészhiányhoz.

Régi traktorokon és mezőgépeken nem lehetett szakmát tanítani, a mostani váltás azonban bizakodásra ad okot.

,,Egyre több fiatal mérnök vesz részt a szakoktatásban, akik más szemszögből, számítógépes ismeretek birtokában oktatják a fiatalokat, és megmutatják a korszerű technológiákat. Ez a folyamat azonban csak most kezdődött el, így idő kell, amíg az új mezőgépész-nemzedék munkába áll” – mondotta lapunknak az érmelléki szakember.

Jelenleg Bihar megyében is nagy gondot okoz a hozzáértő mezőgépészek hiánya. A jó szakembereket a szakszervizek alkalmazzák magas fizetésért, hogy ne menjenek külföldre, így az általuk végzett szolgáltatások sokba kerülnek, amit csak az új gépparkkal rendelkező agrárvállalkozók tudnak megfizetni.

A mezőségi gépészmérnökhöz hasonlóan Laskovics István is úgy látja, hogy az erdélyi gazdák legnagyobb gondja az összefogás hiánya.

Gazdaköri, szövetkezeti gépparkokat kellene létrehozni és fenntartani, ahogyan az széles körben működik Nyugat-Európában. Az érmihályfalvi gazdamérnök a francia példáról beszél, ahol szövetkezeti rendszerben vásárolják meg a korszerű betakarítógépeket a gazdák.

Hogy aratás idején ne legyen várólista, a gazdaközösség ezt úgy oldja meg, hogy kukoricából és a többi szántóföldi haszonnövényből más-más tenyészidejű fajtákat termeszt, így a szövetkezeti kombájnok szakaszosan takarítják be a helyi gazdaközösség termését és mindenki idejében sorra kerül. Laskovics szerint a régi, rossz tapasztalatok miatt ezt egyelőre nálunk nem lehet tág körben megvalósítani, de hosszabb távon ez lehet az erdélyi gazdák mezőgépészeti gondjaira az életképes megoldás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban