
A belügyminisztérium szerint Románia közbiztonságáért a rendőrség tett a legtöbbet
Fotó: Román rendőrség
Románia a világ egyik legalacsonyabb bűnözési rátájú országa, és számos nyugat-európai országnál biztonságosabb – tájékoztatott pénteken a belügyminisztérium az amerikai külügy és az Európai Bizottság jelentéseire hivatkozva.
2024. december 27., 18:282024. december 27., 18:28
A közlemény szerint a hivatalos nemzetközi dokumentumok rámutatnak arra, hogy Románia jelentős előrelépéséket tett a bűnözés elleni küzdelemben. Így például
A belügyminisztérium szerint az amerikai külügy és az Európai Bizottság a jelentéseiben a polgárok és a turisták számára nagyon biztonságos országként említi Romániát, éppen az alacsony bűnözési rátája miatt.
A közlemény szerint az országban a betörések, a gépkocsilopások és gépkocsifeltörések, illetve a rablások és erőszakos bűncselekmények mellett az etnikai, vallási vagy szexuális indíttatású támadásoknak is alacsony a kockázata, írja az Agerpres hírügynökség.
,,Mindez a belügyminisztériumi alkalmazottak – rendőrök, csendőrök, határrendészek és tűzoltók – erőfeszítéseinek köszönhető, akik hozzáértéssel végzik napi feladataikat” – olvasható a közleményben.
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
szóljon hozzá!