Hirdetés
Nagykövetségek bírálják a gyülekezési törvény magyarországi módosítását, de az amerikai és a román képviselet nem csatlakozott

Nagykövetségek bírálják a gyülekezési törvény magyarországi módosítását, de az amerikai és a román képviselet nem csatlakozott


A budapesti nagykövetségek egy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar kormánypárt által elfogadott törvény miatt, amely betiltja az LMBTQ+ közösség Pride felvonulását – közölte a Reuters.

2025. március 28., péntek

Kelemen Hunor válasza Victor Pontának: a magyarok nem Románia ellenségei

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pénteken kijelentette, hogy „a magyarok nem Románia ellenségei”, Victor Ponta elnökjelölt pedig „mellébeszél”, amikor azt mondja, hogy soha nem támogatná egy RMDSZ-es pénzügyminiszter kinevezését.

Kelemen Hunor válasza Victor Pontának: a magyarok nem Románia ellenségei
2025. március 28., péntek

Évente 50 ezer pácienst lát majd el egész Erdélyből Kolozsvár leendő gyermekkórháza

Átadta a munkaterületet a kivitelező cég képviselőinek pénteken a Kolozs megyei önkormányzat, így hosszú előkészítést követően elindul Kolozsvár új, egyúttal legnagyobb egészségügyi intézményének megépítése.

Évente 50 ezer pácienst lát majd el egész Erdélyből Kolozsvár leendő gyermekkórháza
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Ukrajna súlyos csapást mért egy Európa ellátása szempontjából fontos gázmérőállomásra Moszkva szerint

Gyakorlatilag megsemmisült az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután kelet-európai idő szerint 9 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá.

Ukrajna súlyos csapást mért egy Európa ellátása szempontjából fontos gázmérőállomásra Moszkva szerint
2025. március 28., péntek

Narancs riasztást adtak ki a heves esők miatt, különösen Dél-Erdélyben nem ajánlatos otthon hagyni az esernyőket

Újabb narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható nagy mennyiségű csapadék és erős szél miatt.

Narancs riasztást adtak ki a heves esők miatt, különösen Dél-Erdélyben nem ajánlatos otthon hagyni az esernyőket
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Egyelőre még velünk marad az óraátállítás – Mikor és merre kell „tekerni a mutatókat”?

Bár európai polgárok tömegei reménykednek hosszú évek óta, hátha most már végérvényesen búcsút inthetünk az évi kétszeri óraátállításnak, egyelőre még csak nem is pislákol a fény az alagút végén.

Egyelőre még velünk marad az óraátállítás – Mikor és merre kell „tekerni a mutatókat”?
2025. március 28., péntek

Ismét közigazgatási-területi átszervezésről beszélt Marcel Ciolacu

A kormány elsődleges prioritása jelenleg az országos helyreállítási terv (PNRR) megvalósítása, de a következő fontos lépés a közigazgatási-területi átszervezés és a közszféra reformja – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu kormányfő.

Ismét közigazgatási-területi átszervezésről beszélt Marcel Ciolacu
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Halálos áldozatokat követelt egy 7,7-es erősségű földrengés

Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, rengeteg személy életét vesztette, sok embert még keresnek.

Halálos áldozatokat követelt egy 7,7-es erősségű földrengés
2025. március 28., péntek

Hamisítatlan cigányzenével mutatja meg Erdélyben a Parno Graszt, hogyan kell mulatni

Erdélyi turnén lép fel április elején a népszerű Parno Graszt zenekar: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában lépnek fel.

Hamisítatlan cigányzenével mutatja meg Erdélyben a Parno Graszt, hogyan kell mulatni
2025. március 28., péntek

Kelemen Hunor: Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást

Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást ahhoz, hogy Románia a történelem jó oldalán maradjon, különben zavaros időszak következhet az ország számára – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Kelemen Hunor: Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást
2025. március 28., péntek

Segélyszervezetek munkatársai haltak meg Gázában, Izrael szerint a terroristák fedezékként használják a mentőautókat

Különböző segélyszervezetek több mint egy tucat munkatársa halt meg vagy tűnt el az elmúlt napokban Gázában, miután Izrael a kéthónapos tűzszünet összeomlását követően újra katonai támadást indított a palesztin enklávé ellen.

Segélyszervezetek munkatársai haltak meg Gázában, Izrael szerint a terroristák fedezékként használják a mentőautókat

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Visszatérni a természethez, a természetes ízekhez – Macalik Kunigunda az ehető vadnövényekről

Az emberek szeretik a hasukat – állapította meg Macalik Kunigunda, végignézve az Erdélyi Múzeum Egyesület telt házas előadótermén, ahova csütörtök délután azért gyűltek össze oly sokan, hogy megtudják mely vadon termő növényeink ehetőek.

Visszatérni a természethez, a természetes ízekhez – Macalik Kunigunda az ehető vadnövényekről
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Ízek a világ körül: fish and chips

Az Egyesült Királyság legismertebb és legkedveltebb tradicionális étele a fish and chips, azaz a panírozott sült hal hasábburgonyával körítve.

Ízek a világ körül: fish and chips
Ízek a világ körül: fish and chips
2025. március 28., péntek

Ízek a világ körül: fish and chips

2025. március 28., péntek

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki

Marcel Ciolacu kormányfő több államtitkárt nevezett ki a munkaügyi, gazdasági, művelődési, közlekedésügyi, befektetési, energiaügyi, mezőgazdasági és egészségügyi minisztériumba.

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki
2025. március 28., péntek

Ciolacu: hiba volt kirúgni az RMDSZ-t a koalícióból

Hiba volt 2023-ban kirúgni az RMDSZ-t az akkori, a maival megegyező hárompárti koalícióból – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken.

Ciolacu: hiba volt kirúgni az RMDSZ-t a koalícióból
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül

Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül
2025. március 28., péntek

Bírói utasításra a Trump-kormányzatnak meg kell őriznie a botrányt kiváltó Signal-üzeneteket

Egy amerikai bíró csütörtökön elrendelte, hogy Donald Trump elnök kormánya őrizze meg a Signal üzenetküldő alkalmazáson küldött üzeneteket, amelyekben a jemeni húszik elleni támadási terveket vitatták meg.

Bírói utasításra a Trump-kormányzatnak meg kell őriznie a botrányt kiváltó Signal-üzeneteket
Hirdetés
2025. március 28., péntek

Ukrajna: nem lehet tartós béke a kisebbségi jogok garantálása nélkül

Miközben az Európai Unió intézményeiben egyre több szó esik Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, az ország területén élő őshonos nemzeti kisebbségek jogait nem említik, vagy ez már negyedrangú feltételnek számít.

Ukrajna: nem lehet tartós béke a kisebbségi jogok garantálása nélkül
Hirdetés
Hirdetés