
Bírálat. A gyülekezési törvény módosítását bíráló nyilatkozatot 22 nagykövetség írta alá
Fotó: Facebook/AZ Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége
A budapesti nagykövetségek egy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar kormánypárt által elfogadott törvény miatt, amely betiltja az LMBTQ+ közösség Pride felvonulását – közölte a Reuters.
2025. március 28., 15:362025. március 28., 15:36
Mint arról beszámoltunk, a magyar parlament a múlt héten fogadta el a gyülekezési törvény kormányoldal által javasolt módosítását, amely betiltja az olyan nyilvános rendezvényeket, amelyek károsak lehet a gyerekekre.
A kritikusok szerint a törvény gyakorlatilag korlátozza a gyülekezési szabadságot. A jogszabály tiltakozásokat is kiváltott.

A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelték a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által szervezett ellenzéki demonstráció résztvevői kedden, kora este Budapesten, a Ferenciek terén.
A nagykövetségek az Emberi Jogok Európai Egyezményére hivatkoztak, és kijelentették, hogy „elkötelezettek minden ember emberi jogainak és alapvető szabadságjogainak tiszteletben tartása, védelme és teljesítése mellett, függetlenül a szexuális irányultságtól, a nemi hovatartozástól és a nemi jellemzőktől”.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter elutasította a nagykövetségek nyilatkozatát.

A Momentum felhívására a gyülekezési jog – az Országgyűlés által elfogadott – módosítása ellen tüntettek Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren kedden.
„Szuverén állam vagyunk. Soha nem fogadtuk el, és a jövőben sem fogjuk elfogadni, hogy kívülről bárki megpróbálja megmondani nekünk, hogyan éljünk itt” – mondta.
„A magyar parlament... eldönti, hogy milyen törvényeket fogad el, és melyeket nem” – mondta Szijjártó.
A szervezők közölték, hogy a tiltás ellenére is meg kívánják tartani az idei Pride-felvonulást, amelyet június 28-ra terveznek.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.
Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.
XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia-bazilika legmagasabb, Jézus Krisztusról elnevezett tornyát szerdán Barcelonában.
Hétfő éjjel egy 30 éves szudáni állampolgár Belfastban több késszúrással megsebesített egy helyi férfit, mire bevándorlásellenes tüntetések robbantak ki, amelyek erőszakba torkolltak.
Újabb rakétacsapásokat hajtott végre az Egyesült Államok hadserege iráni célpontok ellen szerdára virradóra.
1 hozzászólás