A legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a Horațiu Potra zsoldosvezér, a fia, Dorian Potra és rokonuk, Alexandru Potra ügyvédjeinek fellebbezését, így érvényben maradnak a távollétükben két héttel ezelőtt ellenük kiadott letartóztatási parancsok.
Két újabb gigaszállítmány tart a napokban a marosnémeti hőerőműhöz. Az egyik gigaszállítmány a tengerpart, a másik a nyugati országhatár, Nagylak felől közelíti meg a dél-erdélyi települést.
A margarin, a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások, valamint a postai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben februárban a múlt év első második hónapjához képest.
A Donald Trump amerikai elnök által szerdán az amerikai acél- és alumíniumimportra kivetett vámok nem kis mértékben érintik Romániát is.
Középiskolás diákok számára hirdetnek zenei tehetséggondozó versenyt. A 7. alkalommal megszervezett SOKaDALOM tehetségkutatóra a szervezők népi, klasszikus és könnyűzenei műfajban várják a produkciókat, a megmérettetés célja a szakmai iránymutatás.
Az új személyi igazolványokon a személyek biológiai nemét fogják feltüntetni, és nem a nemi identitását – írta Marcel Ciolacu egy Facebook-bejegyzésben.
A magyar szabadság íze soha nem felejthető, és ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Révkomáromban.
Saját költségükön újítottak fel egy Szeben megyei kisvasút-vonalszakaszt az Asociația Prietenii Mocăniței (Kisvasút-barátok Egyesülete) civil szervezet tagjai.
Magyarország csángóföldi befolyásának „aggasztó” növekedéséről beszélt a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a román parlamentben.
Március 15-éhez közeledve Székelyföld-szerte készülnek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett rendezvényekkel.
Elena Lasconi kijelentette csütörtökön, hogy nem fog visszalépni az elnökjelöltségtől. Az ellenzéki politikus azt is hangsúlyozta, hogy pártja soha nem fog csatlakozni egy Marcel Ciolacu vezette kormányhoz.
2008 óta első ízben fordult elő, hogy Arad megye költségvetésének tervezete úgy készüljön el, hogy abba az RMDSZ végrehajtói szerepben szólhatott bele, ugyanis Péró Tamás személyében magyar alelnöke van a közgyűlésnek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök legfőbb külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov csütörtökön közölte: tudatta Washingtonnal, hogy az Egyesült Államok által javasolt 30 napos tűzszünet az ukrajnai háború szüneteltetése érdekében csak Ukrajnának lenne jó.
Nagyvárad idén sem szakít azzal a hagyománnyal, hogy külön ünnepel a magyarság március 15-én, az RMDSZ három napos ünnepségsorozattal készül, a magát nemzeti-polgári oldalnak nevező oldal pedig egynapos programkavalkáddal várja a megemlékezőket.
Életét vesztette egy idős férfi csütörtökön délután Vrancea megyében, agyonütötte egy tövestül kicsavart fa. Számos erdélyi megyében riasztást bocsátottak ki az orkán erejű szél miatt.
Erdélyben élő vagy erdélyi származású alkotók is részesültek állami kitüntetésekben és művészeti díjakban a nemzeti ünnep alkalmából.
Szerszámgépeket és jelentős mennyiségű árut lopott öt zalatnai férfi egy helyi gyártelepről: a 195 ezer lej kárt okozó bűncselekmény négy gyanúsítottját őrizetbe vette a rendőrség.
A munkaügyi minisztérium adatai szerint közel 2,7 millió romániai nyugdíjasnak nem haladja meg a jövedelme a 2574 lejes nettó minimálbért, közülük 86 263-an külföldön élnek. Ezek a kisnyugdíjasok idén 800 lejes juttatásban részesülnek.