Az országos cégbíróság (ONRC) adatai szerint az idei első hónapban 1668 cég függesztette fel a tevékenységét Romániában, 30,41 százalékkal több a tavaly januárban jegyzettnél.
Oroszország gyakorlatilag nem vet be hiperszonikus fegyvert az ukrajnai háborúban, holott ez, más modern rendszerekkel együtt a rendelkezésére áll – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Románia egyik legsikeresebb hegyikerékpár-versenyzője a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede, aki tizenegy országos bajnoki címmel a tarsolyában jogosan reménykedik abban, hogy kijut a 2024-es nyári olimpiára.
Delvine Relin Meringor a harmadik helyen zárta a barcelonai maratont, ezzel a romániai sportolók közül elsőként bebiztosította helyét a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon – közölte vasárnap a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR).
A transzilvanizmus egyik legnevesebb kutatója, K. Lengyel Zsolt Kolozsvárra látogatott, hogy bemutassa legújabb, Haza és szülőföld című kötetét.
Legalább 15-en meghaltak és több mint 400-an megsérültek az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint 6,7-es erősségű földrengésben, mely Ecuador délnyugati partvidékét rázta meg helyi idő szerint szombaton – írta a BBC hírportálja vasárnap.
Mariupolba tett munkalátogatást Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte vasárnap a Kreml sajtószolgálata.
Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól – közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat késő este.
A külföldi filmekre való nyitottság, egyes alkotások méltánytalanul való teljes mellőzése, mások túldíjazása jellemezte az idei Oscart. Az Amerikai Filmakadémia jelenlegi díjazási tendenciáiról beszélgettünk Farkas Boglárka filmkritikussal.
A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) javaslatot tesz arra, hogy a következő hat hónapban a 2022 márciusában alkalmazott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak legyenek érvényesek.
Új magyar emlékhellyel gazdagodott Bethlenszentmiklós magyar közössége, szombaton az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére emléktáblát avattak a Fehér megyei szórványtelepülésen.
Több történelmi épület megrongálódott egy szombaton délelőtt kiütött tűzvészben Selmecbánya központjában, a tüzet a délutáni órákra sikerült stabilizálni – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Félautomata defibrillátorral és egyéb szükséges orvosi felszereléssel ellátott 122 mentőkocsit vásárol a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) a mentőszolgálatok számára.
Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt választotta elnökévé első, Székelykeresztúron megrendezett országos küldöttgyűlésén szombaton az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – jelentette be az EMNP és az MPP fúziója nyomán létrejött politikai alakulat.
A Kolozs megyei kórház sürgősségi osztályára került pénteken Anca Ciubăncan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári városi tanácsosa, miután elmondása szerint három párttársnője bántalmazta a PSD székházának udvarán.
Az utóbbi napok amerikai bankcsődjei óta 460 milliárd dollárral zuhant a banki részvények globális piaci értéke – áll a Financial Times szombati összesítésében.
Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűnöket követett el, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által az orosz államfő ellen kiadott elfogatóparancs megalapozott vádakon alapszik – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint péntek este.
Románia csatlakozik az uniós menekültügyi eljárások és határigazgatás hatékonyságának javítását célzó kísérleti projekthez – jelentette be péntek este a belügyminiszter.