Hirdetés
Előbújt a sötétségből az idei napelemprogram: az erdélyi igénylőknek május 24-től kell sorra „ugorniuk”

Előbújt a sötétségből az idei napelemprogram: az erdélyi igénylőknek május 24-től kell sorra „ugorniuk”

Közzétette a Környezetvédelmi Alap (AFM) a napelemes áramfejlesztő rendszerek lakossági és immár egyházi telepítését is támogató Zöld ház program idei szezonjának hivatalos lebonyolítási útmutatóját.

2023. május 04., csütörtök

Kevesebbszer kellett medvét elűzni lakott területről Hargita megyében idén, mint tavaly

Tavalyhoz képest csökkent a medvék lakott területekről való elűzésére irányuló beavatkozások száma Hargita megyében, az év eleje óta 39 esetben kérte a lakosság a csendőrök ilyen irányú segítségét.

Kevesebbszer kellett medvét elűzni lakott területről Hargita megyében idén, mint tavaly
2023. május 04., csütörtök

Ugyanúgy kellene tanítani az elsősegélynyújtást, mint az ábécét, javasolja egy orvos a Kolozs megyei tragédia nyomán

Az elsősegélynyújtást, többek között a Heimlich-fogást valamennyi romániai iskolában tanítani kellene – javasolja Tudor Ciuhodaru orvos azt követően, hogy szerdán meghalt egy Kolozs megyei lány, aki a múlt héten az iskolában félrenyelt egy gumicukrot.

Ugyanúgy kellene tanítani az elsősegélynyújtást, mint az ábécét, javasolja egy orvos a Kolozs megyei tragédia nyomán
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Újabban Amerikát vádolják az oroszok a szerintük Putyin megölését célzó dróntámadással

Moszkva szerint Washington áll a Kreml elleni dróntámadás mögött, amelynek célja Vlagyimir Putyin elnök megölése volt – derült ki csütörtökön az orosz államfő szóvivőjének szavaiból.

Újabban Amerikát vádolják az oroszok a szerintük Putyin megölését célzó dróntámadással
2023. május 04., csütörtök

Nem állt drog hatása alatt a belgrádi merénylő, két évig nem adnának ki fegyverviselési engedélyt Szerbiában

Sem alkoholt, sem kábítószert és egyéb pszichoaktív szert nem fogyasztott a tragédia reggelén a nyolc diáktársát és az iskola biztonsági őrét agyonlövő 13 éves belgrádi diák – derül ki a csütörtökön közzétett toxikológiai vizsgálat eredményéből.

Nem állt drog hatása alatt a belgrádi merénylő, két évig nem adnának ki fegyverviselési engedélyt Szerbiában
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Idén is támogatja a kormány a hátrányos anyagi helyzetű diákok számítógép-vásárlását

Folytatódik idén a diákok számítógép-vásárlását támogató EURO200 program – jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Dan Cărbunaru.

Idén is támogatja a kormány a hátrányos anyagi helyzetű diákok számítógép-vásárlását
2023. május 04., csütörtök

Hágában sürgette Zelenszkij, hogy külön törvényszéket kell létrehozni Putyin felelősségre vonásáért

Vlagyimir Putyin orosz elnököt nemzetközi bíróság elé kell állítani az Ukrjanában elkövetett háborús agresszió miatt, és ehhez egy külön törvényszéket kell létrehozni – hangsúlyozta csütörtökön Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Hágában.

Hágában sürgette Zelenszkij, hogy külön törvényszéket kell létrehozni Putyin felelősségre vonásáért
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Még nem csökkent mindenhol a tej ára, a versenyhivatal ellenőrzi a kereskedőket

A friss tej fogyasztói árának csökkentéséről szóló megállapodás betartása érdekében tegyenek meg minden szükséges intézkedést – kérte fel a kormányfő csütörtökön Petre Daea mezőgazdasági minisztert és Bogdan Chiriţoiut, a Versenytanács elnökét.

Még nem csökkent mindenhol a tej ára, a versenyhivatal ellenőrzi a kereskedőket
2023. május 04., csütörtök

Hektáronként 200 eurós támogatást kaphatnak a krumplitermesztők a román kormány határozata szerint

Jóváhagyja a kormány csütörtöki ülésén a fokhagyma-, illetve a krumplitermesztőknek szánt támogatásról szóló határozatokat - jelentette be a kabinet ülésének elején a mezőgazdasági miniszter.

Hektáronként 200 eurós támogatást kaphatnak a krumplitermesztők a román kormány határozata szerint
2023. május 04., csütörtök

Veszélye kerülhet a kisebb tagállamok érdekérvényesítése, felszámolnák a konszenzusos döntéseket az EU külpolitikájában

A teljes egyetértésen nyugvó döntéshozatal megszüntetését és a minősített többségi döntések gyakorlatának bevezetését sürgeti az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájában kilenc tagállam.

Veszélye kerülhet a kisebb tagállamok érdekérvényesítése, felszámolnák a konszenzusos döntéseket az EU külpolitikájában
2023. május 04., csütörtök

Betiltották a szüzességi teszteket Romániában

Betiltották a sok vitát kiváltó szüzességi tesztek készítését Romániában. Ezután csak hatósági kérésre állíthatnak ki erről szóló igazolást a szakrendelők.

Betiltották a szüzességi teszteket Romániában

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Az EU 70 millió euró támogatást nyújt Moldova és Georgia védelmi kapacitásának javításához

Az Európai Unió 70 millió euró támogatást nyújt Moldova és Georgia (Grúzia) védelmi kapacitásának javításához – tájékoztatott az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.

Az EU 70 millió euró támogatást nyújt Moldova és Georgia védelmi kapacitásának javításához
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Elemzők: Oroszország rendezte meg a Kreml elleni dróntámadást

Az orosz vádakkal ellentétben nem Ukrajna követte el a Kreml elleni dróntámadást, hanem Moszkva rendezte meg, hogy ezzel saját propaganda- és katonai céljait szolgálja – állítja az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (ISW).

Elemzők: Oroszország rendezte meg a Kreml elleni dróntámadást
2023. május 04., csütörtök

Édesapja életét mentette meg egy magyar kisfiú, a rendőrök megjutalmazták

Megjutalmazták a rendőrök azt a bátor magyarországi kisfiút, aki a 112-es segélyhívóra telefonált, miután édesapja elvesztette az eszméletét otthon.

Édesapja életét mentette meg egy magyar kisfiú, a rendőrök megjutalmazták
2023. május 04., csütörtök

Ciucă: lesz pénz az ukrán menekültekkel járó kiadások fedezésére

A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyja az ukrán menekülteket támogató program költségeinek fedezéséhez szükséges pénz egy részét – jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök a kormányülés elején.

Ciucă: lesz pénz az ukrán menekültekkel járó kiadások fedezésére
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Újra régi fényében ragyog a nagyváradi színház névadójának, Szigligeti Ede drámaírónak a mellszobra

Restaurálták Nagyváradon Szigligeti Edének, a színház névadójának szobrát – közölte a társulat.

Újra régi fényében ragyog a nagyváradi színház névadójának, Szigligeti Ede drámaírónak a mellszobra
2023. május 04., csütörtök

A románok többsége nem akarja Maia Sandut elnöknek, és Románia és Moldova egyesülését is ellenzi

A romániai polgárok nagy többsége nem akarja, hogy Maia Sandu moldovai államfő Románia elnöke is legyen, egyúttal azt is ellenzik, hogy a két ország egyesüljön – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató legfrissebb <a href="https://s.iw.ro/gateway/g/ZmlsZVNvdXJjZT1odHRwJTNBJTJGJTJG/c3RvcmFnZTA4dHJhbnNjb2Rlci5yY3Mt/cmRzLnJvJTJGc3RvcmFnZSUyRjIwMjMl/MkYwNSUyRjA0JTJGMTcyMzcyNF8xNzIz/NzI0X1JhcG9

A románok többsége nem akarja Maia Sandut elnöknek, és Románia és Moldova egyesülését is ellenzi
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Klaus Iohannis államfő is részt vesz III. Károly király koronázásán

Klaus Iohannis államfő pénteken és szombaton Londonban tartózkodik, ahol részt vesz III. Károly király és felesége, Kamilla koronázásán.

Klaus Iohannis államfő is részt vesz III. Károly király koronázásán
Hirdetés
Hirdetés