Országos körözést bocsátott ki a román rendőrség pénteken Mircea Ionuţ Costea, Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes sógora ellen, miután a rendőrök nem találták odahaza, hogy börtönbe szállítsák, ahol hatéves börtönbüntetését kell letöltenie.
A tavaly az Európai Unió országaiban élő 15 és 29 év közötti fiatalok 11,7 százaléka nem dolgozott, nem is tanult vagy vett részt valamilyen képzésben; ezeknek a fiataloknak az aránya Hollandiában volt a legalacsonyabb, és Romániában a legnagyobb.
Augusztus 3–6. között rendezik meg idén a Haferland, azaz Zabföld Napokat. A 11. kiadásához érkezett fesztivált tíz erdélyi szász településen szervezik meg.
Gyalogosan, vonattal, lovon és kerékpárral is érkeznek a zarándokok pénteken délután Csíksomlyóra. Novák Eduárd sportminiszter, paralimpiai világ- és Európa-bajnok kerékpározó két keréken indult útnak Bukarestből.
Élesen bírálta pénteken a bukaresti Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a különnyugdíjakról szóló törvénytervezetet, hangsúlyozva, hogy a nyugdíjkorhatár „hirtelen” emelése esetén 2025-ig több mint 1500 bíró és ügyész fog nyugdíjba vonulni.
Románia 600 millió eurós kölcsönt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EBB) az A7-es autópálya egy részének megépítéséhez.
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
Újabb 31 lakást adott át Emil Boc, Kolozsvár polgármestere pataréti roma családoknak, amelyeket a hivatalosan felszámolt kolozsvári szeméttelep környékéről telepítenek ki.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címet adományozott dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista egyetemi tanárnak.
Jelentős mértékben növelné az állami kiadásokat, ha a kormány teljesítené a pedagógusok 25 százalékos béremelésre vonatkozó követelését.
Egy kanadai hegymászó halálával 12-re emelkedett az idei tavaszi mászószezon halottjainak száma a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, további öt személyt, köztük Suhajda Szilárdot eltűntként tartanak számon – jelentette a The Himalayan hírportál.
Erdélyben elsőként Szatmár megyében tesztelték az új generációs jégeső-elhárító rendszer prototípusát. Tervek szerint év végéig a partiumi megye teljes felszerelést kap a jégkár elleni védekezésre.
Rendhagyó kötet bemutatóját tartották pénteken Kolozsváron: a Romániában nyolc év szolgálatot végző Miguel Maury Buendía apostoli nunciusnak Az ösztöneit követve – anekdotikus történetek állatokkal című könyvét ismerhették meg az érdeklődők.
Jogerősen hét év négy hónap szabadságvesztésre ítélte pénteken a legfelsőbb bíróság Sebastian Vlădescu volt pénzügyminisztert egy vasútfelújítási ügy miatt, amelyben a DNA szerint több mint kétmillió eurós vesztegetést fogadott el.
Gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz a Fehér megyei rendőrség egy 41 éves nő ügyében, aki csütörtök este halt meg, nem sokkal azután, hogy a nagyenyedi kórházban egy sürgősségi műtéthez elaltatták.
Több ezer temesvári tett eleget csütörtökön a bánsági város szurkolóit tömörítő Druckeria egyesület felhívásának: sportpályákká „alakították” a belvárost, így tiltakozván a sportlétesítmények, -beruházások és -infrastruktúra hiánya ellen.
Holtan találtak csütörtök este a lakásában egy közismert aradi alvilági bűnözőt. A férfinek aznap volt a 48-ik születésnapja.
Frissítette az oktatási minisztérium az előkészítő osztályba történő beiratkozások menetrendjét. A módosításokról szóló miniszteri rendelet rövidesen megjelenik a Hivatalos Közlönyben – tájékoztatott pénteken a szaktárca.