
Sorozatgyilkossággal gyanúsítanak a román hatóságok egy 57 éves Suceava megyei férfit, akit keddre virradóra helyeztek vizsgálati fogságba Bukarestben történt kihallgatása nyomán.
2014. április 15., 19:332014. április 15., 19:33
A rendőrség szerint alapos a gyanú, hogy Vasile Lavric évekkel ezelőtt három élettársát is megölte. Az egyik áldozat egy majdnem két évtizede rejtélyes módon eltűnt 16 éves lány, ezenkívül a férfi harmadik feleségének és annak nővérének tíz éve veszett nyoma.
A nyomozó hatóságok és az ügyészek csontokra bukkantak kedden Rădăuţi városában a férfi háza mellett, a maradványok, amelyeket ezután vizsgálnak meg, valószínűsíthetően emberi csontok.
Lavric 1976-ban, 18 éves korában már ült rácsok mögött, amikor három év börtönbüntetésre ítélték nemi erőszak miatt. A férfi háromszor nősült, hat gyereke van. A rendőrség szerint három felesége közül kettő rejtélyes módon hunyt el, a harmadik pedig nyomtalanul eltűnt, ezenkívül még két, vele élettársi kapcsolatban álló nőnek veszett nyoma.
A nyomozó hatóságok éveken keresztül próbáltak összefüggést találni Lavric, illetve a nők eltűnése között, de a gyanúsított egyszer sem tett vallomást. Néhány évvel ezelőtt a férfi a helyi sajtónak elmondta, hogy első ízben azelőtt nősült meg, mielőtt börtönbe került volna – Nicoletát vette feleségül, aki később elvált tőle, mielőtt a férfi kiszabadult volna a börtönből, majd néhány évvel később autóbalesetben elhunyt. Ezt követően feleségül vette Cristinát, akitől két gyereke született: a nő 21 éves korában halt meg szívroham következtében.
Második felesége halála után Lavric a szomszédban lakó 18 éves Nicoleta Iordachét vette feleségül 1993-ban, akinek egyik húga, Iuliana 1995-ben, 16 éves korában eltűnt. A két fiatalaszszony édesanyja, Cornelia Iordache azt állította, hogy akkor látta utoljára a lányát, amikor az beszállt Vasile mikrobuszába. A gyanúsítottnak Nicoleta Iordachétől is született egy gyereke. Sőt 1999-ben a felesége másik húgának, a 14 éves Ramonának is gyereke született Lavrictól.
2005 április 8-án a férfi elvitte a feleségét, hogy mutassa meg neki, hol lakik Ramona, a nő pedig nyomtalanul eltűnt. Lavric később öszszeköltözött Ramonával, akinek nem sokkal ezután veszett nyoma. A suceavai rendőrség kihallgatta, majd hazugságvizsgálatnak vetette alá a férfit, de nem tudtak kideríteni érdemi információt.
A bukaresti nyomozó hatóság néhány hónappal ezelőtt vette át az ügyet. Egyelőre nem tudják bizonyítani, hogy a három nővért Lavric gyilkolta meg, a háza mellett talált csontmaradványok közt azonban állkapocsra és fogakra is bukkantak.
Bekerült a Guinness-rekordok közé a világ leghosszabb vadon mért óriás pitonja, amelyre Indonéziában bukkant Radu Frențiu expedíciós szakember. A szabadon élő nőstény példány 7,22 méteres hosszával a világ leghosszabb ismert vadon élő kígyója lehet.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége – közölte csütörtökön a Clubferoviar.ro vasutas szakportál.
Vírusként terjednek a közösségi médiában azok a felvételek, amelyek egy szibériai tigrist mutatnak szabadon egy udvaron, néhány méterre egy videózó embertől.
Példátlan méretű csalást lepleztek le az olasz hatóságok: a gyanúsítottak mesterséges intelligencia segítségével 59 fiktív román nő személyazonosságát hozták létre, amelyek révén több mint 1,4 millió eurót csaltak ki az olasz államtól.
Előbújtak-e a medvék, meddig tart még a tél, és mennyire érvényesek ma a népi időjóslások? A marosvásárhelyi állatkert medvenapján Korondi Kinga szóvivővel beszélgettünk hagyományról, klímaváltozásról, medvékről és környezeti nevelésről.
A bab (paszuly, Székelyföldön fuszulyka) a világ egyik „legdemokratikusabb” alapanyaga: szinte minden kontinensen jelen van, mégis minden kultúra másképp viszonyul hozzá.
Életének 79. évében szombaton elhunyt Fenyő Miklós eMeRTon-díjas magyar előadóművész, dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes, zenekarvezető, billentyűs. A gyászhírt Fenyő Miklós Facebook-oldalán jelentették be.
Idén február 2-án is megtartja az immár hagyományos medvenapot a Marosvásárhelyi Állatkert: hétfőn 11 órától várják a látogatókat a látványetetéssel egybekötött időjóslásra.
Egy „potenciálisan lakható”, hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoport.
Az olasz főváros egyik leglátogatottabb látványosságaként ismert Trevi-kút hétfőtől fizetős lesz a turisták számára, akik péntektől válthatnak jegyet előzetes foglalással – közölte a római polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!