Hirdetés

Diákcsapat biciklizik Rodostóba

Háromszor hosszabb, és két nappal tovább tart idén a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 10. jubileumi kerékpártúrája, az összesen 2500 kilométerből mintegy 850-et tesznek meg két keréken Kolozsvártól Rodostóig.

Kiss Előd-Gergely

2014. július 16., 19:422014. július 16., 19:42

A rekordhosszúságú táv miatt csak az oda vezető utat teszik meg kerékpáron – mondta el a Krónikának Solymosi Zsolt, az iskola aligazgatója, a túra főszervezője.

Egy 17. század végi unitárius kollégista, Székely Ábrahám nyomdokain vezet Rodostóba a túra, természetesen a márvány-tenger-parti város II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez és Mikes Kelemenhez köthető történelmi vonatkozásai mellett. Hozzáfűzte, Székely Ábrahámot Törökországban Ibrahim Mütteferrika néven tisztelik a török nyomda megalapítójaként, aki amellett, hogy diplomata volt, Rákóczi Ferenc tolmácsaként is dolgozott.

„A JZSUK-nak ez már a tizedik kerékpártúrája, és úgy gondoltuk, hogy a jubileumi túra célállomásául  különleges helyszínt kell választanunk. Ahhoz képest, hogy Törökországban mindenki tudja, Ibrahim Mütteferrika a török nyomda magyar származású alapítója, mi keveset tudunk róla. Ráadásul kolozsvári volt, a diákunk. Úgy éreztük, ennyivel tartozunk neki, hogy eljussunk Rodostóig, illetve Isztambulig, a sírjához” – magyarázta az úticélválasztást a csöppet sem hétköznapi kirándulás szervezője.

Hozzáfűzte, prózaibb oka az úticélválasztásnak, hogy öröm úgy megtekinteni a Márvány-tengert, hogy az ember kerékpáron közelíti meg. Az iskola kerékpározó csapata minden évben új útvonalat választott: az erdélyi, romániai területeket már bejárták az elmúlt 5-6 évben a Duna-deltától a Vaskapun át egészen a történelmi Máramaros vidékéig, de a Székelyföldet és a Gyimeseket is. Két évvel ezelőtt Kárpátaljára egészen a Vereckei-hágóig is eltekertek már. Solymosi elmondta, ezúttal negyven diák vág neki a kalandnak, és idén is kísérettel, autókkal segítik őket. 12 lány tart a csapattal, ami a maga nemében rekordnak számít, büszke is rájuk.

„Komoly logisztika áll rendelkezésünkre, Romániában többnyire sátrakban, illetve iskolai bentlakásokban alszunk. A romániai útszakasz összesen hét napot vesz igénybe” – avatott be a részletekbe Solymosi. Mint részletezte, Bulgárián két nap alatt kelnek át, az ottani közbiztonság állapota miatt ezt az útszakaszt nem kerékpárral teszik meg. Drinápolytól kezdve ugyanakkor hatnapos törökországi kerékpártúra következik, kis falvakon keresztül jutnak el Rodostóba. A célba érést követő pihenőnapok egyikén Isztambult is meglátogatják.

A túra anyagi vonatkozásairól Solymosi elmondta: minden diáknak önnállóan kellett támogatót találnia, hogy részt vehessen a túrán. Szerencsések voltak, hiszen több mint ötven cég vállalta a túra támogatását, a főtámogató pedig a kolozsvári Medline, akik elsőként jelentették ki, hogy kolozsvári brandként tekintenek az ifjúságot nevelő kerékpártúrára. Solymosi Zsolt azt is elmondta, több szervezőmunkát vett igénybe, hogy a célállomás ezúttal nem uniós ország.

Megkönnyítette a dolgot, hogy a törökök szeretik a magyarokat, a legtöbb diák ráadásul magyar állampolgársággal is rendelkezik, ezért az ankarai magyar nagykövetséget és az isztambuli főkonzulátust is felkereste egy kis diplomáciai közbenjárásért. Rodostóban egyébként már várják őket a helyi hatóságok, számítanak érkezésükre. A kolozsvári diákok kalandjait a túra blogján, a Biczajzsuk.blogspot.com címen követhetik az érdeklődők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 18., szombat

Zöldbab, zöldpaszuly, zöldfuszulyka: izgalmas ízvilágú receptek

Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.

Zöldbab, zöldpaszuly, zöldfuszulyka: izgalmas ízvilágú receptek
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kitalált „testvéreket”, hamis nyugati örökösöket „gyártott” rutinszerűen a Ceaușescu-rezsim

Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?

Kitalált „testvéreket”, hamis nyugati örökösöket „gyártott” rutinszerűen a Ceaușescu-rezsim
2026. július 14., kedd

Egy úttesten „landoló” repülőgép bénította meg a forgalmat Kolozsvár bejáratánál

Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.

Egy úttesten „landoló” repülőgép bénította meg a forgalmat Kolozsvár bejáratánál
2026. július 13., hétfő

Arcok másképp – Ismerd fel a hírességet, és nyerj!

Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.

Arcok másképp – Ismerd fel a hírességet, és nyerj!
Hirdetés
2026. július 12., vasárnap

Sárgabarack, a nyár „aranyalmája”

Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.

Sárgabarack, a nyár „aranyalmája”
Sárgabarack, a nyár „aranyalmája”
2026. július 12., vasárnap

Sárgabarack, a nyár „aranyalmája”

2026. július 12., vasárnap

Mauritiustól Marokkóig: mi van az ingyenutazások, influenszerélet mögött? Egy erdélyi utazóblogger a kulisszákról

Több százezres követőtábor, szponzorált utazások és látványos tartalmak – de mi van a kulisszák mögött? Erről beszélgettünk a Torda melletti Aranyosegerbegyről származó Molnár-Szilágyi Ágnes utazóbloggerrel, az Agi.travels oldal készítőjével.

Mauritiustól Marokkóig: mi van az ingyenutazások, influenszerélet mögött? Egy erdélyi utazóblogger a kulisszákról
2026. július 10., péntek

Aranyáron mérik a szállást: idén is mélyen a zsebbe kell nyúlniuk a Kolozsváron fesztiválozóknak

Ismét megugrottak a kolozsvári szállásárak a fesztiválszezon előtt. Az Electric Castle idején még kedvezőbb áron lehet szállást találni, az Untold alatt azonban már jóval többet kérnek a lakásokért, a tulajdonosok pedig kihasználják a keresletet is.

Aranyáron mérik a szállást: idén is mélyen a zsebbe kell nyúlniuk a Kolozsváron fesztiválozóknak
Hirdetés
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler

Szerda éjjel, 75 éves korában meghalt Bonnie Tyler, eredeti nevén Gaynor Hopkins – adta hírül a 24.hu a BBC-re hivatkozva. A hírt az énekesnő családja jelentette be csütörtökön.

Meghalt Bonnie Tyler
Meghalt Bonnie Tyler
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler

2026. július 08., szerda

Minden fuvar új történet – Egy kolozsvári személyszállító sofőr éjszakái és nappalai

Hosszú órák a volán mögött, kiszámíthatatlan helyzetek és nap mint nap új emberi történetek – ilyen egy személyszállító sofőr munkája Kolozsváron.

Minden fuvar új történet – Egy kolozsvári személyszállító sofőr éjszakái és nappalai
2026. július 08., szerda

Az AI „már a spájzban van”, Romániában is megjelentek az önműködő edények

A mesterséges intelligencia (AI) eddig a telefonokat, tévéket, hűtőket és porszívókat irányította, most azonban a háztartási gépgyártók a konyha legrégebbi folyamatát, a főzést is automatizálni próbálják.

Az AI „már a spájzban van”, Romániában is megjelentek az önműködő edények
Hirdetés
Hirdetés