A román válogatott megkörnyékezte Szűcs Gabriellát

– Történelmi pillanatnak nevezhető, hogy 55 éves fennállása óta először a Nagybányai HCM bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Arról nem beszélve, hogy az utolsó középdöntős csoportmérkőzésen mindezt olyan csapattal szemben sikerült kivívni, amely klubszinten hosszú ideig uralta az európai női kézilabdát. Mi volt a dán Viborggal szembeni ellenszer?

– Elsődleges ellenszerünk a csapategység volt, mindannyian akartuk a győzelmet, amelyről valamennyien éreztük, mennyire fontos. A dániai mérkőzésen egy góllal nyertünk, itthon tízzel. Sokat jelentett számunkra a közönség is, amelynek köszönhetően itthon teljesen más játszani, mintha többen lennénk a pályán, pozitív kisugárzást ad.

– Sokan nem sok esélyt adtak a csoportból való továbbjutásra, amelynek küzdelmeit utolsóként, nulla ponttal kezdték. Hittek abban, hogy meg lehet csinálni?

– Persze, a csapattársaimon ugyanezt vettem észre. Nagyon bíztunk abban, hogy meccsről meccsre kihozzuk a maximumot magunkból és a csapatból. Mindig szem előtt kell tartani, hova szeretnénk eljutni, és a következő mérkőzésre kell koncentrálni, taktikailag felkészülni. Hál\' istennek sikerült idegenben is, itthon is meccseket nyerni, mindez nagyon sokat számított. Nagyon köszönöm azoknak, akik hittek abban, hogy meg tudjuk csinálni.

– Milyen mértékben játszott közre a mostani sikerben a csapathoz decemberben szerződtetett, korábban a Krim Ljubljanával kétszer BL-t nyert Tone Tiselj vezetőedző szerepe?

– Ez is pozitív hatást gyakorolt a csapatra, amelyet egy új edző mindig új kihívások elé állít, új dolgokat vár el. Valamennyien még inkább meg akartuk mutatni, mit tudunk a pályán. De abban, hogy idáig eljutottunk, nagy szerepe van a korábbi edzőnknek, Costică Buceschinek is, hiszen az alapokat meg kell adni, kezdve a nyári felkészüléssel, amely egy játékosnak nagyon sokat számít, akárcsak az edzőtáborok. A tavalyi szezonban még az új játékosok között is nagyon sok sérültünk volt, de januárra mindenki felépült, így összeállt a csapat, és reméljük, kitart május végéig.

– Nem lehet könnyű összefogni egy olyan társaságot, amelyben legalább hat ország, nemzetiség játékosai képviseltetik magukat.

– Valóban nagyon nehéz, elsősorban a nyelvi problémák miatt. Voltak olyan játékosok, akik sajnos az angolt is nehezen beszélték, így pedig nehéz kommunikálni. Costică elsősorban azt kérte tőlünk – ami szerintem természetes dolog –, hogy sajátítsuk el a védekezés és támadás során használt román szakszavakat, a többi meg jön magától. Meg kellett ismernünk a csapattársak tudását, érezni kellett a pályán, milyen ütemben passzoljunk, miként tudunk együtt védekezni. De már megszoktuk egymást, összeállt a társaság.

– A televíziós híradásokban látott nyilatkozatai alapján önnek nyilvánvalóan nincsenek nyelvi problémái. Még Râmnicu Vâlceán és Zilahon sikerült ilyen szépen megtanulnia románul?

– Köszönöm szépen, valóban Vâlceán tanultam meg a nyelvet. Nagyváradon születtem, a szüleim nagyon jól beszélnek románul. Többször mondogattam nekik, hogy sokkal egyszerűbb lett volna nekem is elsajátítani még gyerekkoromban. Vâlceán eleinte angolul beszéltem a csapattársaimmal, aztán tanárhoz jártam, hogy hamarabb tanuljak. Ami leginkább Zilahon sikerült, ott ugyanis a mérkőzések előtt és utána egyaránt elemeztünk, sőt Gheorghe Tadici kérésére úgymond fogalmazást kellett írni az ellenfél elleni felkészülésről. Mindez roppant elősegítette azt, hogy jól megtanuljak románul.

– Szempont volt-e a Viborg elleni mérkőzésen, hogy a harmadik hely megszerzésével elkerüljék a jelenleg bivalyerős Buducsnost Podgoricát?

– Igazából nem, mert helyezésünk más csapatoktól is függött. A mi elsődleges célunk az volt, hogy a továbblépés érdekében minél jobb eredményt érjünk el, és hál\' istennek a többi csapat is úgy alakította előmenetelét, hogy kialakult a harmadik hely. Nem hiszem, hogy a Dinamo Szinara sokkal könnyebb ellenfél, de van még két hetünk, hogy jól felkészüljünk belőlük.

– Közben eldőlt az is, hogy a negyeddöntő első meccsét itthon, a visszavágót Volgográdban játsszák. Mi kell ahhoz, hogy kiharcolják az orosz csapat ellen a budapesti Final Fourba jutást?

– Nagyon bízom benne, hogy sikerülni fog, ezért mindent megteszünk a pályán: küzdeni, hajtani fogunk. Kemény ellenfél a Dinamo, az orosz kézilabdának eleve nagy múltja van. Jól kell játszanunk, elsősorban a védekezésnek kell jól működnie, mert akkor könnyebben, magabiztosabban támadunk.

– Melyik a nagyobb cél a nagybányai csapat számára: megvédeni a román bajnoki címet vagy minél előrébb jutni a BL-ben?

– Mindkettő nagyon fontos. Elsősorban a román bajnokságot kell megnyerni, továbbá elhódítani a Román Kupát, ugyanakkor bejutni a BL négyes döntőjébe. Nagyon remélem, hogy sikerül elérnünk ezeket a célokat.

– A Final Four mindenképp hatalmas lépés lenne az ön számára is, elvégre úgymond félig hazai pályán játszana. Sőt ha minden összejön, akár a Győri ETO-val, ahol sok ismerőse van. Plusz motiváció?

– Mindenképpen az. Fantasztikus lenne ott lenni a csapattal a négyes döntőben, bízom benne, hogy sikerül. Nagyon jó érzés volt nemrég is játszani a Győrrel: amikor a Himnuszt játszották a csapatnak, visszajöttek a válogatottságom idején szerzett emlékek.

– Bár a tavalyi Európa-bajnokságon Németh András szövetségi kapitány nem hívta be a magyar válogatottba, feltételezem, nem mondott le arról, hogy ismét magára öltse a piros-fehér-zöld mezt. Min múlhat?

– Mindig fantasztikus érzés a magyar válogatottban szerepelni, ami sok évig megadatott. Ez a sorozat akkor szakadt meg kicsit, amikor Vâlceába igazoltam, mert az akkori szövetségi kapitánynak nagy sajnálatomra nemigen tetszett, hogy Romániába jöttem kézilabdázni. Dolgozom azon, hogy visszakerüljek, büszke lennék rá, óriási megtiszteltetés lenne.

Amikor Németh András tavaly Nagybányán megtekintette a Larvik elleni mérkőzésünket, beszéltünk erről. Azt mondta, tetszik neki a játékom, készüljek, mert számítana rám. Vele egyébként dolgoztunk már együtt korábban, tudja, mire vagyok képes.

De külön megtiszteltetés, hogy a Román Kézilabda Szövetség is szeretettel felajánlotta, legyek a román válogatott tagja. Különleges érzés, hogy az emberért így harcolnak, nagyon jól esett.

– Nocsak, ez újdonság. És nyitott a felkérésre?

– Nagyváradi születésem okán kettős állampolgár vagyok, van román személyim, útlevelem, és mivel már eltelt három év, amióta nem játszom Magyarországom, igazából lehetne. A Németh Andrással tavaly novemberben folytatott beszélgetés után őszintén reménykedtem abban, hogy megyek a magyar válogatottba. Megtiszteltetés lett volna. De nem adtam fel ezeket az álmokat. Az elsődleges most az, hogy klubszinten maximális teljesítményt nyújtsak.

– Tehát nem zárható ki, hogy valamikor a román kézilabda-válogatottban szerepel?

– Erről most nem szeretnék beszélni.

– Két éve szerződött Nagybányára, hogy tetszik a város? Milyen mértékben elégedett eddigi teljesítményével?

Nagyon jól érzem magam, népes szurkolótáborunk nagyon szeret minket. Az itthoni mérkőzéseken igazi hazaias a légkör, az atmoszféra felbecsülhetetlen, nem adnám semmiért. Nagyon sok magyar szurkoló kijár a mérkőzésekre, és annyira jól esik, amikor románul és magyarul egyaránt gratulálnak.

A csapatban szintén jól érzem magam, a lányokkal jól megértjük egymást. Tavaly sajnos a sok sérülés miatt kevesebbet tudtam játszani, egy sportoló számára amúgy is a sérülés a legnagyobb akadály. De hál\' istennek helyrejöttem, megmutattam, hogy itt a helyem, és hogy szüksége van rám a csapatomnak.