Hirdetés

Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba Hargita megyei házaiban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hatósági ellenőrzésekre panaszkodik Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. A ferences szerzetes a Hargita megyei intézmények legutóbbi megbeszélésén elmondta, a székelyföldi megyében az elmúlt időszakban számos ellenőrzést hajtottak végre a hatóságok az alapítvány által működtetett otthonokban, miközben más megyékben nem voltak hasonló vizsgálatok.

Krónika

2016. március 01., 18:562016. március 01., 18:56

„Hargita megyében a konyhák modern felszerelését kérik, amelyre nincs anyagi lehetőségünk, ugyanakkor más megyékben nem tapasztaltam ezt a szintű ellenőrzést” – idézte Böjte Csabát a Hargita Megyei Tanács közleménye.

A ferences szerzetes arra is kitért, hogy az iskolai tananyag elsajátítása mellett fontosnak tartja, hogy a háztartásba is bevonják a gyerekeket, a hátrányos helyzetből érkezők megtanuljanak ételt készíteni, a házat kitakarítani, hiszen ezekre otthon nagyrészt nincs lehetőségük. „Ezért ragaszkodunk ahhoz (bár anyagilag sokkal egyszerűbb lenne egy nagy központi mosodában a gyermekek ruháit kimosni), hogy a gyermekek a nevelőjükkel tanulják meg saját ruhájukat kimosni, kivasalni, rendbetartani. Ahhoz is ragaszkodunk, hogy a gyermekek az intézetünkben tanuljanak meg bevásárolni, ételt készíteni, önmagukat fenntartani” – mutatott rá a szerzetes.

Hozzátette, hogy eközben a hatóságok arra akarják rávenni őket, hogy az alapítvány „nagy vendéglátó-ipari konyhákat, mosodákat hozzon létre, ahol a gyermekeket vendéglátási normák szerint szakképzett szakácsok ellátják”. „Ne kérjenek olyant, amit a törvény sem kér” – jelentette ki az atya.

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök azt kérte az ellenőrző szervektől, hogy kezeljék jóindulattal a kérdést, hiszen a legfontosabb a gyerekek védelme. „Böjte Csaba a munkáját szeretné végezni, ebben pedig nem akadályozni, hanem a több munka, kevesebb cirkusz jegyében segíteni kellene tevékenységét” – hangsúlyozta az ülésen a tanácselnök, szorgalmazva, hogy a más megyében lévő központokba is látogassanak el a hatóságok.

Böjte Csaba a találkozón további problémaként a gondozásba vétellel együtt járó papírmunkát említette, mellyel elmondása szerint sokszor hónapok telnek el. Úgy vélte, ez hosszú idő ahhoz mérve, hogy sokszor veszélyben lévő gyereken kell segíteniük. Mint mondta, vannak olyan gyerekek, akiknek még ősszel kérték a befogadását, de a hatóságok határozott kérésére az állami szervekhez irányították őket. Döntés azonban azóta sem született ügyükben, így a gyerekek továbbra is veszélyeztetett környezetben vannak, nem járnak iskolába.

„Úgy érezzük, hogy a gyermekvédelem hasonló a vízben fuldokló ember kimentéséhez. Ha valaki bajban van, azonnal kell segíteni. A fuldokló ember kimentését sem lehet bürokratikus döntések végeredményeként végezni” – jelentette ki Böjte Csaba.

A ferences szerzetes emlékeztetett, hogy a Szent Ferenc Alapítvány közel 23 éves tevékenysége alatt több mint 3000 gyerek érte el a felnőttkort a gondozásukban, többen már családot alapítottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés