Hirdetés

Többtucatnyi honatyai mandátum szűnt meg

Összesen 43 képviselő vagy szenátor mandátuma szűnt meg a jelenlegi parlament 2012-es megválasztása óta. A Mediafax hírügynökség által készített összesítésből kiderül: az érintettek több mint felének azért kellett a törvényhozói tisztségtől megválnia, mert bűnvádi eljárás indult ellene, és vagy jogerősen elítélték, vagy önszántából mondott le.

Balogh Levente

2015. augusztus 06., 20:102015. augusztus 06., 20:10

 Tizenhárom honatya ugyanakkor azért távozott, mert jobban fizető állással „kínálták meg”. Nyolc esetben jogerős ítélet született, tizenegy mondott le önszántából az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt, négy honatya mandátuma pedig összeférhetetlenség miatt szűnt meg.
Az ismertebb képviselők között szerepel George Becali (képviselői mandátuma egy hároméves szabadságvesztésről szóló jogerős ítélet miatt szűnt meg), Relu Fenechiu volt közlekedési miniszter, akit öt évre ítéltek, Gheorghe Coman, aki egy évet kapott, miután tetten érték vesztegetés elfogadása közben. Különleges eset Gigi Neţoiu volt PPDD-képviselőé, akit két év szabadságvesztésre ítéltek az illegális labdarúgó-átigazolások ügyében, azonban a bürokrácia miatt még egy évig betöltötte tisztségét. Az ismertebb szenátorok között található Antonie Solomon, akit vesztegetés elfogadása miatt ítéltek három évre, illetve Sorin Roşca Stănescu, aki a Rompetrol-ügyben kapott két év négy hónapot.
Magyarok is vannak az igazságszolgáltatással szembekerült politikusok között. Markó Attila ügye premier, ő ugyanis az első romániai képviselő, aki ellen Interpol-körözést adtak ki. Mint ismeretes, Markó Budapestre költözött, és lemondott mandátumáról, miután azzal vádolták meg, hogy illegális visszaszolgáltatási ügyekben működött közre a restitúciós testület tagjaként. Ugyancsak lemondott mandátumáról Olosz Gergely, akit korrupcióval gyanúsítanak, de szintén az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt távozott a parlamentből a kormányzó Szociáldemokrata Párt egyik legbefolyásosabb politikusa, Viorel Hrebenciuc. Összesen 23 olyan képviselő vagy szenátor van, akinek bűnvádi eljárás miatt kellett megválnia mandátumától. Hárman személyes okokból mondtak le mandátumukról, és szintén hárman elhunytak.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Románia kérésére NATO-tanácskozást tartanak a Fekete-tenger térségének biztonságáról az orosz fenyegetés miatt

A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.

Románia kérésére NATO-tanácskozást tartanak a Fekete-tenger térségének biztonságáról az orosz fenyegetés miatt
Hirdetés
2026. április 25., szombat

A román külügy felszólította Oroszországot, hogy hagyja abba az Ukrajna elleni támadásokat

A román fél elítélte Románia légterének megsértését, és „határozott tiltakozását fejezte ki ezen elfogadhatatlan cselekmény ellen” – közölte szombaton a román külügyminisztérium.

A román külügy felszólította Oroszországot, hogy hagyja abba az Ukrajna elleni támadásokat
2026. április 25., szombat

Bolojan és Dan szerint felelőtlenség és a nemzetközi jog megsértése a galaci drónincidens

Felelőtlen cselekedetnek és a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősítette Ilie Bolojan miniszterelnök a román légtér Oroszország általi megsértését, miután egy robbanóanyaggal felszerelt drón lezuhant Galac városában.

Bolojan és Dan szerint felelőtlenség és a nemzetközi jog megsértése a galaci drónincidens
2026. április 25., szombat

A román külügyminiszter bekérette az orosz nagykövetet a Galacon lezuhant drón miatt

Oana Țoiu külügyminiszter bekérette a külügyminisztériumba szombaton a bukaresti orosz nagykövetet, miután egy orosz drón behatolt Románia légterébe és lezuhant Galac város területén.

A román külügyminiszter bekérette az orosz nagykövetet a Galacon lezuhant drón miatt
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Tulcea megyében is találtak drónmaradványokat

A galaci incidens mellett egy második drón is lezuhant Romániában – a Digi 24 értesülései szerint egy farm közelében Văcăreni településen, Tulcea megyében történt a becsapódás.

Tulcea megyében is találtak drónmaradványokat
2026. április 25., szombat

Fritz: csak előre hozott választás útján lehet megváltoztatni a parlamenti erőviszonyokat

Az előre hozott választások jelentik az egyetlen módot arra, hogy megváltoztassuk a parlamenti erőviszonyokat – jelentette ki Dominic Fritz, a kormánykoalíciós tag Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

Fritz: csak előre hozott választás útján lehet megváltoztatni a parlamenti erőviszonyokat
2026. április 25., szombat

Simion: az AUR májusban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) májusban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen – jelentette be George Simion pártelnök pénteken este.

Simion: az AUR májusban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nicuşor Dan aláírta a PSD-s miniszterek lemondását, és egyeztetésre hívta az Európa-barát pártokat

Nicuşor Dan elnök szombaton bejelentette, hogy aláírta a kormányból csütörtökön kilépett szociáldemokrata párti (PSD) miniszterek lemondását és kinevezte az ügyvivő minisztereket.

Nicuşor Dan aláírta a PSD-s miniszterek lemondását, és egyeztetésre hívta az Európa-barát pártokat
2026. április 25., szombat

FRISSÍTVE - Ukrajnai konfliktus: romániai megyeszékhelyen okoztak károkat egy lezuhant drón darabjai, robbanóanyagot találtak

Drón roncsait azonosítottak szombaton reggel a délkelet-romániai Galac városában, miután az orosz erők újabb támadásokat indítottak ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen – jelentette be a román védelmi minisztérium.

FRISSÍTVE - Ukrajnai konfliktus: romániai megyeszékhelyen okoztak károkat egy lezuhant drón darabjai, robbanóanyagot találtak
2026. április 24., péntek

Safe2Eat 2026: tudatosabb élelmiszer-választásra ösztönzi az európaiakat egy uniós kampány

A Brüsszelben meghirdetett Safe2Eat kampány célja, hogy közérthető, tudományos alapokon nyugvó információkkal segítse az európai fogyasztókat a mindennapi élelmiszer-választásaik során.

Safe2Eat 2026: tudatosabb élelmiszer-választásra ösztönzi az európaiakat egy uniós kampány
Hirdetés
Hirdetés