Gazda Árpád
2024. december 08., 10:302024. december 08., 10:30
Az alkotmánybíróság úgy járt el, mint a futballpályán az utolsó védő, aki buktatja az ellenfél kapura törő csatárát. Tudja, hogy nem szabályos, amit csinál, de úgy ítéli meg, hogy csak így hárítható el az azonnali veszély. Annál is inkább, mert feltételezi, hogy a csatár doppingolt.
Vékony jégen táncol az ember, amikor értelmezni próbálja a bukaresti alkotmánybíróság pénteki döntését, mellyel a taláros testület érvénytelenítette az államfőválasztás első fordulóját. A történet megannyi részlete ismeretlen, és amit tudunk, azt sem megbízható forrásból tudjuk.
Tény, hogy olyan titkosszolgálati jelentések alapján, amelyek idegen hatalmaknak a választásba való beavatkozására utaltak, a taláros testület úgy értékelte, hogy érvényteleníteni kell az első fordulót, és újra kell kezdeni az egész választási folyamatot. Mindezt akkor, amikor külföldön már elkezdődött a második forduló szavazása, amikor öt nappal korábban már érvényesítette az első forduló eredményét.
Az erdélyi magyar füleknek nem cseng jól a titkosszolgálati jelentésekre való hivatkozás. Azok a szolgálatok léptek ugyanis közbe, amelyek annyiszor bizonyították, hogy a magyarokat is veszélyforrásnak tekintik, amelyek annak idején a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetői ügyében is terrorcselekményt láttak és láttattak, teljesen alaptalanul. De nemcsak a magyaroknak nem cseng jól a titkosszolgálatokra való hivatkozás. Egy egész országot sokkolt egy hónappal ezelőtt a Recorder.ro dokumentumfilmje Klaus Iohannis 10 éves elnökségéről. Arról, hogy Iohannis hogyan vált a visszahúzó erőként bemutatott szolgálatok eszközévé, és hogyan fecsérelte el azt a reményt, amelyet személyéhez fűzött a romániai társadalom.
Ezúttal azonban mégis, nagyon látható, megélhető volt az az ügy, amelyről a titkosszolgálatok jelentettek. Az a tény, hogy Călin Georgescu úgy nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját, hogy egy hónap alatt tört elő az ismeretlenségből, azokat is elgondolkoztathatta, akik bizalmatlanok a szervek iránt. Georgescu ugyanis zavaros, messianisztikus Tik-Tok-üzeneteiben Románia nyugati irányultságát vonta kétségbe, ráadásul félelmetes hatékonysággal. Alapos volt a gyanú, hogy ő nem pusztán egy független elnökjelölt, hanem egy idegen hatalom álruhás képviselője. Egy olyan hatalom biztosít számára „pénzt-paripát-fegyvert”, amely az Európai Unió és a NATO egységének a megbontására tör.
Az alkotmánybírósági döntés azonban aligha állja ki a jogállamiság próbáját. A taláros testület olyanformán járt el, mint a futballpályán az utolsó védő, aki buktatja az ellenfél kapura törő csatárát, akiről azt is feltételezi, hogy dopping hatására tudta lefutni csapattársait. Tudja, hogy nem szabályos, amit csinál, de úgy ítéli meg, hogy csak így hárítható el az azonnali veszély.
Itt tartunk most. Azon rágódunk, hogy kellett-e faultolni, hiszen az is lehet, hogy a lövés nem találja el a kaput, vagy kivédi a kapus.
A futballban a csapatok próbálják elkerülni, hogy az utolsó védőn múljon minden. A doppingolás gyanúját az illetékes hatóságoknak kell jó előre kivizsgálniuk. A pályán pedig ha az ellenfélnél a labda, támadóknak, középpályásoknak és védőknek együtt kell megakadályozniuk a támadás kibontakozását. Ha pedig az utolsó védő buktatja a csatárt, több kameraállásból is be kell mutatni a jelenetet, hogy a közönség megértse, elfogadja az ítéletet.
Az állam is megelőzhette volna a mostani krízishelyzetet, ha az intézményei végzik a dolgukat. A felelősséget pedig most már a videóbíró visszajátszott képei alapján kell megállapítani.
Balogh Levente
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Rostás Szabolcs
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Balogh Levente
Az alkotmánybíróság ítélete, amellyel alkotmányosnak minősítette a feddhetetlenségi törvény módosítását, komoly kérdéseket vet fel a visszamenőleges hatály miatt.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
szóljon hozzá!