
Moys Zoltán: a Kárpátok világában olyan élmények várnak, amik messze túlmutatnak a mindennapok uniformista szürkeségén
A Kárpát-medence természeti értékeit, épített örökségeinket és szellemi hagyatékunkat mutatja be a Hazajáró szemmel című képeskönyv. Moys Zoltán, a frissen megjelent kötet szerzője és szerkesztője a kiadványban megjelenő erdélyi helyszínekről, emlékezetes élményekről beszélt a Krónikának.
2021. január 19., 16:112021. január 19., 16:11
2021. január 19., 17:352021. január 19., 17:35
– Mikor született meg az ötlet a Hazajáró szemmel című képeskönyv létrehozására?
– Először nem is bennünk, hanem a műsor nézőiben, „rajongóiban” fogalmazódott meg, hogy milyen jó lenne kötve-fűzve, képeskönyv formájában is szembesülni történelmi hazánk, a Kárpát-medence varázslatos kincseivel és a műsorban elhangzó gondolatokkal. Talán a trianoni centenárium adta meg a végső lökést, hogy a gondolatot tett kövesse és összeszerkesszünk egy könyvet, amiben a Kárpát-medence természeti értékeit, épített örökségeinket és szellemi hagyatékunkat, valamint az elszakított területeken a megmaradásért küzdő és a jövőt építő magyar közösségeket fényképek és kísérő szövegek formájában bemutassuk. Ezenkívül számos werkfotó is színesíti az albumot, melyek segítségével az olvasók bepillanthatnak a kulisszák mögé, láthatják, hogyan készül egy-egy Hazajáró-epizód.
– A 340 oldalas, 440 színes fényképet tartalmazó album az első évad Magas-Tátrától Csíksomlyóig tartó 35 epizódján kíséri végig a stábot. Milyen erdélyi helyszínek jelennek meg a kötetben?
– Erdélyből szerepel benne a titokzatos Torockói-hegység, a Kárpátok esszenciája: a Retyezát-hegység, a Csíki-Alpok: a Hagymás-hegység. Megemlékezünk Wass Albert és a Kemény-család hagyatékáról a Kelemen-havasokban, ellátogatunk a gyimesi csángók organikus világába, megmásszuk a székelyek szent hegyét, a Hargitát, valamint bebarangoljuk Kalotaszeg Vigyázóját, a Kalota-havast. Extrém téli túrán veszünk részt a Páring-hegységben, ellátogatunk a keleti gyepű hűséges székely őrzőihez Kászonszékre, felkapaszkodunk a Kárpátok fejedelmére, a Királykőre, a székely tanyavilággal és Uz Bencével ismerkedünk a Görgény-Hargita-fennsíkon, majd ellátogatunk Székelyföld szívében a sóvidéki dombok közé, s végül elzarándokolunk a csíksomlyói búcsúba.
– A romániai utazásokhoz kapcsolódnak emlékezetes élmények?
– Csak emlékezetes élményeink vannak. Nehéz kiemelni egyet-kettőt… A Retyezátban napfelkeltét várni a Pelágán, a Hagymásban lovas túrázni székely barátainkkal, Berszán pap bácsival bejárni a gyimesi patakországot, a felhők fölött járni a téli Vigyázón, órákig ásni a hó fogságából a Rudolfshüttét a Páringon, és utána meg aludni a jégveremmé dermedt viskóban… De a hargitai napfelkelte is éppúgy felejthetetlen, mint a hajnalig tartó pálinkázás Kászonban, vagy az elszakított részekről verbuvált túracsapattal együtt zarándokolni el a Gyimesi-hágóból Csíksomlyóra, hogy közösen imádkozzunk Magyarország feltámadásáért. Ezek olyan, örökre a lelkünkbe vésődött emlékek, amiket se könyv, se film nem képes átadni, amit csak személyesen lehet a maga teljességében megtapasztalni. Ezért is biztatunk mindenkit, nézze a műsorunkat, lapozgassa képeskönyvünket, de mindenekelőtt induljon útnak, és kalandozzon keresztül-kasul nyomunkban a Kárpátok világában, mert olyan élmények várják, amik messze túlmutatnak a mindennapok uniformista szürkeségén, a virtuális világ unalmas egyszínűségén.
Fotó: Facebook/Hazajáró
– Érkeztek a könyvre visszajelzések, vélemények a Hazajáró állandó nézőitől?
– Rengeteg visszajelzést kapunk, mindenki nagy örömmel vette kézbe a könyvet. A sikert az is jelzi, hogy az első kiadás öt nap alatt elfogyott, most jön ki a nyomdából az utánnyomás, így remélhetőleg mindenkihez el tudjuk juttatni a könyvet. Fontosnak tartjuk, hogy Erdélyben is megoldjuk a terjesztést, hiszen onnan is nagyon sok megkeresés érkezett.
– Terveznek folytatást vagy hasonló kiadványt a közeljövőben?
– Tíz évadon vagyunk túl, mindenképpen folytatjuk a könyvsorozatot, szeretnénk valamennyi epizódunkat megjelentetni. Több tízezer fénykép született a forgatások során, bőven van miből válogatni.
– Mikor jönnek a stábbal legközelebb Erdélybe?
– Épp most értesültünk, hogy megnyílt az átkozott trianoni határ, így már alig várjuk, hogy újra útra kelhessünk szeretett Erdélyországunkba. Azért is hiányoznak az erdélyi tájak, mert a járványhelyzet miatt 2020-ban nem nagyon tudtunk Erdélyben forgatni, így rendesen ki vagyunk éhezve…
– A Hazajáró című honismereti televíziós műsor kilenc éve indult, és azóta közel háromszáz epizódot élt meg. Milyen újdonságokkal készülnek 2021-ben?
– Nincs az a járvány, ami megállítson végtelen utunkon, ami elválasszon magyart a magyartól.
Továbbra is az eredeti szellemben forgatunk tovább. Szeretnénk bemutatni a Kárpát-medence minden zegét-zugát, minden rejtett kincsét, káprázatos természeti értékeit, múltunk gazdag örökségét, és mindenekelőtt a jelen élő közösségeit, akik igazolják: hiába az elszakítottság, hazánk, a Kárpát-medence egy és oszthatatlan. És ha tiszta lélekkel és éles szellemmel kitartunk ezeréves örökségünk mellett, akkor a pokol kapui sem vehetnek erőt rajtunk.
Gebe Zoltán
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
szóljon hozzá!