
A rangos torontói nemzetközi filmfesztiválra is meghívást kapott Szász János A nagy füzet című filmje.
2013. szeptember 03., 16:522013. szeptember 03., 16:52
Észak-Amerika legfontosabb filmes fórumát, a torontói nemzetközi filmfesztivált szeptember 5. és 15. között rendezik meg. A júliusi Karlovy Vary-i filmfesztivál Kristályglóbusz fődíjával kitüntetett alkotás – amely Magyarország hivatalos nevezése az Oscar-díjra – Torontóban lesz látható először a tengerentúlon. A szeptember 9-i vetítésen Szász János is jelen lesz – közölte a Magyar Filmunió az MTI-vel. Szász János (Woyzeck, Witman fiúk, Ópium), a magyar származású svájci írónő, Agota Kristof negyven nyelven megjelent kultuszregényéből készült filmje, A nagy füzet (Le Grand Cahier) főszereplője egy tízéves ikerpár, két amatőr színész, Gyémánt László és András lenyűgöző alakításában.
A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő testvérek megrázó történetét mutatja be. A Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával készült mozifilm illusztris nemzetközi szereplőgárdát vonultat fel. A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Testvéred feleségét, Egy jobb világ, Ópium), Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos és Tóth Orsi is szerepel az új Szász-filmben. A nagymama szerepében a Kossuth- és Jászai Mari-díjjal, valamint a Nemzet Színésze címmel is kitüntetett Molnár Piroska látható.
A filmet az Oscar-jelölt osztrák operatőr, Christian Berger fényképezte, akinek munkásságát Michael Haneke rendezéseiből ismerheti a közönség. A Szász-film európai koprodukcióban készült a Hunnia Filmstúdió és a német Intuit Pictures gyártásában, az osztrák Amour Fou és a francia Dolce Vita Films részvételével az EU MEDIA Programja, az Eurimages és a kulturális államtitkárság támogatásával.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!