Állatidomárokat, kígyóbűvölőket bárki látott már. Ám ritkán adódik arra alkalom, hogy olyan személlyel találkozzunk, aki hétköznapjaiban az állatok vadításával foglalkozik. Márpedig ilyen is létezik, legalábbis erről győzött meg Bereczky Leonardo, aki az árván maradt medvebocsok nevelésével foglalkozik.
Nem egyezett bele egy 19 éve eltűnt és most előkerült lány feltételezett kambodzsai családja, hogy DNS-teszt segítségével bizonyítsák be a rokonságot. A csak „dzsungellányként” emlegetett, 27 éves nőt a múlt héten találta meg egy falusi rendőr, aki biztosan állítja: az ő kilencévesen eltűnt gyereke került elő.
Gyergyószentmiklóson honfoglalás kori hagyományokat őriznek.
A gyergyószentmiklósi városnapok, illetve esetenként a környék falunapjainak különös attrakcióját nyújtja az a tucatnyi fiatalokból álló csoport, akik legtöbbször lóháton, furcsa jelmezben, és ma már csak filmeken látható fegyverzettel jelenik meg a rendezvényen. A pödört bajuszú, fülük mellett copfot viselő fiatalemberek, és az őket kísérő hosszú mentéjű „amazonok” a...
Nem alaptalanok a kutyákkal és postásokkal kapcsolatos viccek: a statisztikák is alátámasztják, hogy a levélkihordók valóban ki vannak téve a házőrzők szeszélyeinek.
Hő hófohász
Minden misén hóért imádkoznak immár a dél-lengyelországi góralok (hegylakók), akiknek – mivel a Magas-Tátrában élnek – az idegenforgalom jelenti a fő megélhetési forrást. A hóhiánytól szenvedő hegylakók nemcsak buzgó fohászokkal, hanem bőkezű templomi adományokkal is igyekeznek rávenni az égieket a hóáldásra. Hóimáikban bizton számíthatnak Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros támogatására. A néhai II. János Pál pápa...
Kanadai orvosok szerint egyre nagyobb egészségügyi problémát jelent a dolgozó nők körében divatos nagy retikülök divatja: súlyos nyak-, váll- és hátbántalmakról számolnak be a szenvedő alanyok. Mivel a tervezők az aktatáskát ötvözték a vállon viselhető kézitáskával, egyre nagyobb válltáskák kerülnek piacra, és amilyen divatosak ezek az alkalmatosságok, olyan károsak is az egészségre.
Az utolsó brit boszorkányper 1944-ben elítélt vádlottjának rehabilitálása érdekében a boszorkányaktivisták világszerte aláírás-gyűjtésbe kezdtek. Helen Duncant, a skót jövendőmondót és szellemidézőt 1944-ben ítélte kilenc hónapos börtönbüntetésre a brit legfelsőbb bíróság egy 1735-ből származó törvény alapján.
Szirmaikat bontogatják a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében a magnóliafák. Ha az időjárás a következő napokban, hetekben is enyhe marad, a tulipánfák fehér, lila és rózsaszínű virágköntösben köszöntik a februárt. A park büszkeségének számító magnóliák a tavaszi hónapokban szoktak virágba borulni.
A magyar divattervezők és divatbemutató szervezők közül többen csatlakoztak ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amely nem engedi kifutóra a kórosan sovány modelleket. „Hogy a szépség érték maradjon!” – ez a jelszava annak a missziónak, amelyet a Fashion Week Hungary vezetése vállalt fel, hogy megállíthassa a fiatalok körében terjedő anorexiát, amelynek áldozatai nem esznek, kórosan sovánnyá fogynak és bele is halhatnak a betegségbe.
A világ legnagyobb jachtjával ajándékozza meg magát Roman Abramovics, a Londonban élő orosz mágnás. Abramovics, az élvonalbeli londoni Chelsea futballklub milliárdos tulajdonosa Hamburgban építteti az Eclipse nevű, 170 méter hosszú hajót, amelyhez James Bond-filmekből ismerős extrák járulnak majd.
Ernest Hemingway néhai kedvenc macskájának, Snowballnak (Hógolyó) utódai terrorizálják a floridai Key West szigeten élő többi macskát, és kellemetlenségeket okoznak az ott lakóknak. Snowball és társai, a hatujjú harcias macskák az író életében megszokták, hogy ők uralkodnak nemcsak a házban, hanem annak kertjében és a környéken is.
Szigorú diétára fogták a 150 kilós Chuang Chuang pandahímet, mert túlsúlya miatt eddig nem sikerült összejönnie a párjával, ráadásul fennáll az a veszély is, hogy párosodás közben kárt tesz a mindössze 115 kilós Lin Hua pandalányban.
„Lelkesítő” villanyszámlák
Egyre „lelkesebb” lehet Dél-Korea lakossága a villanyszámláktól: a gyermeket vállalók díjkedvezményt kapnak, és így gyarapodhat az ország lélekszáma. A kormány csökkenti a legalább háromgyermekes családok villanyáramdíját. Egy öttagú família havonta 30 euró körüli összeggel fog kevesebbet fizetni a kedvezmény révén, mint eddig. Dél-Koreában egy nőre 1,08 gyermek jut, az ország születési mutatója...
Beszorult a kutyaajtóba a hónapokkal korábban elveszett amerikai dagadt cica, miközben kutyakaját próbált lopni – így kapták el és került vissza végre gazdájához. Az oregoni Greshamben élő Jadwiga Drozdeket pár nappal ezelőtt szívmelengető látvány fogadta, amikor reggel kinézett a garázsba: a kutyájának vágott kisajtóba beszorulva egy kövér macska szomorkodott.
Rekeszszámra veszik a mellnövesztő sört
Özönlenek egész Európából Bulgáriába, hogy vegyenek a mellnövesztő sörből, amelynek megvásárlása most lehetővé vált az ország EU-hoz való csatlakozása után. A Boza nevű kölessör – amely erjesztett búzaliszt és élesztő felhasználásával készül – felkeltette a bártulajdonosok és boltosok érdeklődését Európa-szerte, a sörről ugyanis az a hír járja, hogy a nők melle növekedésnek indul a...
Rendhagyó gasztronómiai kiadvány jelent meg Magyarországon: Pataki János és Patakiné Márkus Piroska Székelyföld ízei címmel gazdagon illusztrált, a székely konyha jellegzetes ízeit felvonultató szakácskönyvet adott ki. A Pataki házaspár 2005-ben készítette el első könyvét, a Székelyföld – A legendák világa című albumot, és akkor, fotózás közben fedezte fel a vidék gazdag kulináris tárházát.
Több mint hét kilogramm súlyú kisfiúnak adott életet egy lengyel nő Szczecinben. A „kis” Kacper Skulski egészen pontosan 7130 grammal született, és 66 centiméteres hosszúsága méltó ehhez a súlyhoz, és természetesen ahhoz, hogy Lengyelországban máris országos rekorder legyen.