Ha minden jól megy, magyar-ukrán külügyminiszteri találkozóra kerülhet sor január 29-én Ungváron, amelynek során a felek áttekintik a kétoldalú együttműködés kérdéseit – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedden este vele együtt letartóztatott Mariusz Kaminski volt belügyminiszter bejelentette ugyanezt a szándékát.
Az amerikai elnöknek többhetes késedelemmel jutott tudomására, hogy Lloyd Austin védelmi minisztert prosztatarákkal diagnosztizálták – közölte helyi idő szerint kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
„Pandora szelencéjének” kinyitását jelentené egy volt amerikai elnököt hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni – érveltek kedden Donald Trump ügyvédei a washingtoni szövetségi fellebbezési bíróságon.
Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit.
A magyar női vízilabda-válogatott 12-11-es vereséget szenvedett az olasz csapattól az Eindhovenben zajló Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében, így nem szerezhet olimpiai kvótát a kontinensviadalon és csak az 5-8. helyért folytatja a szereplését.
Újabb növényevő dinoszauruszok csontvázára bukkant az ELTE-Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport Romániában, a Hátszegi-medencében – tájékoztatta az MTI-t az egyetem kedden.
Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő a hétfőn lemondott Élisabeth Borne helyére – jelentették elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók.
Romániában a Székelyföldön a legmagasabb az élettársi kapcsolatban élők aránya – írta kedden a Hotnews hírportál az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai alapján.
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – tájékoztatta a család az MTI-t.
Az antiszemitizmus és a keresztényüldözés megszüntetésére szólított fel Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett újévi beszédében hétfőn.
Joe Biden elnök változatlan bizalmát élvezi védelmi minisztere, Lloyd Austin, annak ellenére, hogy múlt heti intenzív kórházi ápolásáról négy napon keresztül nem értesült a Fehér Ház – közölte az elnöki hivatal hétfőn.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-5-re legyőzte hétfőn az olasz csapatot a horvátországi Európa-bajnokság B csoportjának harmadik fordulójában, így csoportgyőztesként a nyolc közé jutott.
Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.
Oroszország hétfőn több száz belgorodi lakost evakuált, az Ukrajnához közeli nagyvárost az utóbbi időben többször érte ukrán támadás.
A Hamász iszlamista terrorszervezet újabb fegyverraktárait és alagútjait találta meg az izraeli hadsereg (IDF) Gázában – jelentette a katonai szóvivő hétfő reggel.
Elhunyt Ferdinandy György. A József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus életének 89. évében halt meg.
A 81. Golden Globe díjátadó gálán az Oppenheimer nyerte a legjobb drámai film, a Szegény párák pedig a legjobb vígjáték vagy musical film díját, amelyet helyi idő szerint vasárnap este rendeztek meg a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben.