Hirdetés
MTI

MTI

MTI
MTI
2024. március 02., szombat

„Óriási nyugati nyomásra” panaszkodik a szerb államfő

Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.

„Óriási nyugati nyomásra” panaszkodik a szerb államfő
2024. március 01., péntek

Pszichoterápiát javasol Orbán azoknak, akik Putyin kutyájának nevezik

Nem látni a kiutat az ukrajnai háborús konfliktusból és ez megbénítja az európai politikát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Antalyában, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívására vesz részt az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF).

Pszichoterápiát javasol Orbán azoknak, akik Putyin kutyájának nevezik
2024. március 01., péntek

Korunk egyik legnagyobb veszélyének nevezte a genderideológiát Ferenc pápa

A mai kor egyik legnagyobb veszélye a genderideológia, amely megszünteti a különbségeket férfi és nő között – mondta Ferenc pápa a Vatikánban pénteken kezdődött nemzetközi antropológiai konferencia nyitóbeszédében.

Korunk egyik legnagyobb veszélyének nevezte a genderideológiát Ferenc pápa
Hirdetés
2024. február 29., csütörtök

Kizárta a Huaweit az 5G távközlési hálózatok kiépítéséből Románia

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem járult hozzá Huawei-berendezések használatához az ötödik generációs (5G) távközlési hálózatokban, ezért a kínai távközlési konszernt kizárták az 5G hálózatok kiépítésére irányuló tenderekből.

Kizárta a Huaweit az 5G távközlési hálózatok kiépítéséből Románia
2024. február 29., csütörtök

Teljes pompájában díszeleg a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalota – Átadási ünnepségén két nyelven dicsérték

Átadták csütörtökön a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalotát, a négy évig tartó felújítási és restaurálási munkálatok alatt teljesen megújult Erdély egyik legfontosabb műemlék épülete.

Teljes pompájában díszeleg a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalota – Átadási ünnepségén két nyelven dicsérték
Hirdetés
2024. február 29., csütörtök

Munkácsy-emlékkiállítást rendez a Szépművészeti Múzeum, erdélyi származású fotóművész munkáit felvonultató kiállításuk is lesz

A Szépművészeti Múzeum ebben az évben az Amerikában híressé vált magyar származású fotóművészeket bemutató kiállítással, az ókori Mezopotámia örökségét bemutató nagyszabású tárlattal, valamint egy átfogó, Munkácsy Mihály születésének 180.

Munkácsy-emlékkiállítást rendez a Szépművészeti Múzeum, erdélyi származású fotóművész munkáit felvonultató kiállításuk is lesz
2024. február 29., csütörtök

Mindkét fél követett el háborús bűnöket Gázában az ENSZ-főbiztos szerint

A gázai háborúban harcoló felek mindegyike követett el háborús bűnöket az ENSZ emberi jogi főbiztosának csütörtöki nyilatkozata szerint, melyben egyúttal az elkövetők felelősségre vonását sürgette.

Mindkét fél követett el háborús bűnöket Gázában az ENSZ-főbiztos szerint
Hirdetés
2024. február 29., csütörtök

Von der Leyen egymaga majdnem annyiszor repült tavaly magángéppel, mint a teljes Európai Bizottság

testület egésze együttvéve 29 esetben folyamodott ehhez a közlekedési megoldáshoz – derül ki egy hivatalos dokumentumból.

Von der Leyen egymaga majdnem annyiszor repült tavaly magángéppel, mint a teljes Európai Bizottság
2024. február 28., szerda

Továbbra is gyengélkedik, orvoshoz fordult Ferenc pápa

Róma egyik központi kórházába ment kivizsgálásra Ferenc pápa szerdán, miután továbbra is gyengélkedik influenzás megbetegedés miatt – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Továbbra is gyengélkedik, orvoshoz fordult Ferenc pápa
2024. február 28., szerda

Gyarmatosítás és totális oroszosítás zajlik a Krímben egy ukrán illetékes szerint

„Gyarmatosítás” és „totális oroszosítás” zajlik a Krími Autonóm Köztársaságban, ahol az utóbbi években számos önkényes őrizetbe vétel és egyéb emberijogsértés is történt – mondta el Tamila Taseva, az ukrán elnök krími állandó képviselője.

Gyarmatosítás és totális oroszosítás zajlik a Krímben egy ukrán illetékes szerint
2024. február 28., szerda

A Kreml válasza Orbán Viktornak: Oroszország nem jelent veszélyt azokra az államokra, amelyekből nem éri fenyegetés

Oroszország nem jelent veszélyt azokra államokra, amelyekből nem éri fenyegetés, Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatos félelmei alaptalanok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.

A Kreml válasza Orbán Viktornak: Oroszország nem jelent veszélyt azokra az államokra, amelyekből nem éri fenyegetés
2024. február 28., szerda

Putyin nem politikus, hanem gengszter, bűnöző – mondta Navalnij özvegye az EP-ben

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek felelnie kell Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus haláláért és mindazért, amit Oroszországgal, valamint egy szomszédos békés országgal tett – jelentette ki Julija Navalnaja.

Putyin nem politikus, hanem gengszter, bűnöző – mondta Navalnij özvegye az EP-ben
2024. február 28., szerda

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet

A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet – jelentette ki Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elöl.

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet
2024. február 28., szerda

Több mint egymillió menedékkérő érkezett tavaly Európába, a többség a közel-keleti térségből jött

Jelentősen meghaladta az egymilliót tavaly az európai országokban menedéket kérők száma – közölte szerdán az Európai Unió máltai székhelyű menekültügyi ügynöksége (EUAA).

Több mint egymillió menedékkérő érkezett tavaly Európába, a többség a közel-keleti térségből jött
2024. február 28., szerda

Ursula von der Leyen: a háború talán nincs a küszöbön az EU-ban, de fel kell készülni a kockázatokra

A háború talán nincs a küszöbön az Európai Unióban, de fel kell készülni a kockázatokra, képesnek kell lenni megvédeni az európai érdekeket és értékeket a védelmi kapacitás megerősítése által – jelentette ki szerdán Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen: a háború talán nincs a küszöbön az EU-ban, de fel kell készülni a kockázatokra
2024. február 28., szerda

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon

A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki sorozat 75. szezonja, melynek első két futamát a megszokottaktól eltérően szombaton rendezik majd.

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon
2024. február 27., kedd

A Peleș-kastélyt is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára Románia

Románia az egykor a királyi család lakhelyéül szolgáló Peleș- és Pelișor-kastélyokat is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára – jelentette be kedden Raluca Turcan művelődési miniszter.

A Peleș-kastélyt is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára Románia
2024. február 27., kedd

Székelyföldi származású írót neveztek ki a Magyar Nemzeti Múzeum élére

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Demeter Szilárdot bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden az MTI-vel.

Székelyföldi származású írót neveztek ki a Magyar Nemzeti Múzeum élére
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés