Egy, az 1944-es harcokban Szatmárnémetiben elesett ismeretlen katona sírjának magyar felirattal való „felülbélyegzése” miatt forrnak az indulatok a partiumi városban.
Kiss Borának, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata színművészének rajzaiból nyílik kiállítás Vásárhelyen június 1-jén.
Lemondott az Országos Adóhatóság (ANAF) elnöke, Lucian Heiuş hétfőn este jelentette be döntését közösségi oldalán. Távozása mögött egyértelműen az áll, hogy az államkasszába jóval kevesebb bevétel folyt be idén a tervezetthez képest.
A különnyugdíjakra vonatkozó törvénytervezet módosítására azért van szükség, hogy Románia továbbra is megkapja az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében igényelt uniós támogatásokat – írta hétfőn közösségi oldalán Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Ligia Deca tanügyminiszter azt ígérte hétfőn, hogy egyetlen tanuló tanulmányi helyzete nem marad lezáratlanul, és az összes nyolcadikos, illetve végzős diáknak lehetősége lesz vizsgázni.
A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke hétfőn azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy „határozottan elutasítja” Novák Katalin magyar köztársasági elnök gesztusát.
Kigyulladt hétfő reggel a Román Vasúttársaság (CFR) egyik dízelmozdonya, 200 személyt evakuáltak.
Miközben hétfőn már második hetébe lépett a béremelésért kirobbantott pedagógussztrájk, egy szakszervezeti vezető immár a nyári vizsgák elhalasztásának lehetőségét is meglebegtette arra az esetre, ha a kormány nem enged.
A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt”.
Gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját a Barangolás meseországban szervezői idén is – közölte a Puck bábszínház.
A kormány előkészítette a tanügyi alkalmazottak jövedelmének növeléséről szóló sürgősségi rendelet tervezetét – jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.
Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását – összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután részt vett a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén.
Értékvezérelt, tudatos, keresztény életre buzdította a csíksomlyói hegynyeregben összegyűlt zarándokok százezreit szombaton a pünkösdszombati fogadalmi búcsú ünnepi szónoka, Urbán Erik.
Novák Katalin is részt vesz a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón.
Országos körözést bocsátott ki a román rendőrség pénteken Mircea Ionuţ Costea, Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes sógora ellen, miután a rendőrök nem találták odahaza, hogy börtönbe szállítsák, ahol hatéves börtönbüntetését kell letöltenie.
Gyalogosan, vonattal, lovon és kerékpárral is érkeznek a zarándokok pénteken délután Csíksomlyóra. Novák Eduárd sportminiszter, paralimpiai világ- és Európa-bajnok kerékpározó két keréken indult útnak Bukarestből.
Élesen bírálta pénteken a bukaresti Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a különnyugdíjakról szóló törvénytervezetet, hangsúlyozva, hogy a nyugdíjkorhatár „hirtelen” emelése esetén 2025-ig több mint 1500 bíró és ügyész fog nyugdíjba vonulni.