Az eddigi kettő mellett a kezdeményezés népszerűsége nyomán újabb helyszínen tartanak heti rendszerességgel helyi termelők részvételével heti vásárt Nagyváradon – tudatta csütörtökön a város önkormányzata.
Az évad első stúdióbemutatójára készül a nagyváradi Szigligeti Társulat: Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című drámájából Balogh Attila rendez látványos, dinamikus előadást.
Az Európai Bizottság jelenlegi elnökét, Ursula von der Leyent jelölték csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán a jobbközép erőket tömörítő pártcsalád színeiben az uniós végrehajtó testület élére.
Tűz ütött ki csütörtökön egy parajdi panelházlakásban. Egy személyt égési sérülésekkel kórházba szállítottak. 22 lakónak ideiglenesen el kellett hagynia otthonát.
Sodródó tárgyat észleltek a Fekete-tenger partjainál, a Costineşti és Mangalia közötti szakaszon, vélhetően tengeri aknáról van szó.
Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusának küldöttei szerda este egyhangúlag megszavazták a Románia teljes körű schengeni csatlakozását is sürgető választási programot, miután a kormányzó Osztrák Néppárt delegációja letett az elutasításáról.
Kalotaszegi mintájú dísztányérokat keres Népek tengere című előadása felújításához a nagyváradi Szigligeti Színház – áll a társulat felhívásában.
Az Európai Uniónak biztosítania kell az európai őshonos nemzeti kisebbségek jogainak az érvényesítését – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben zajló kongresszusán elhangzott szerdai felszólalásában.
Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag, illetve a lakhatás biztosításával támogassák.
Pszichiátriára került egy 39 éves botoșani-i férfi, aki potencianövelő gyógyszert és alkoholt fogyasztott egyszerre – írta meg a helyi sajtó.
Újabb öt évig Pálfi József eddigi rektor vezeti a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE), miután a keddi rektorválasztáson bizalmat szavaztak neki kollégái.
A Versenytanácshoz fordult a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a választási ütemtervvel kapcsolatos döntései miatt.
Esőre és havas esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének jelentős részére.
Kiesne az RMDSZ az Európai Parlamentből, ha most vasárnap lennének a választások – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokból.
Informatikai rendszerprobléma lépett fel 7 óra 55 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölték szerdán a Police.hu-n.
Véget vet politikai pályafutásának Traian Băsescu volt államfő: a jelenlegi európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy nem indul újabb mandátumért az idei EP-választáson.
Erdélyben is látható lesz március 15-étől a Most vagy soha! című film – közölték szerkesztőségünkkel a vetítések szervezői, a Taylor Projects és A Vándormozi kedden.
Marosvásárhely tehermentesítését és a városközpont újjáélesztését várják a megyeszékhely első mélygarázsától, amelynek indul a megvalósítása – jelentette be Soós Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján.