
Ahogy a csövön kifér. A Rompetrol a román állam által kivetett, jelentős összegű szolidaritási adó miatt indított pert
Fotó: Bálint Eszter
Beperelte a román államot a bíróságon a Rompetrol kőolajipari vállalat.
2024. április 30., 10:592024. április 30., 10:59
A Rompetrol Rafinare SA a 2022-ben bevezetett szolidaritási adó miatt nyújtott be keresetét– írta az economica.net.
A magas energiaárak kezelésére vonatkozó 186/2022-es sürgősségi rendelet elfogadását követően
– idézi az economica.net a vállalat 2023-as jelentését az MTI szerint.
A cég a többletteher miatt kifogással élt az adóhatóságnál (ANAF), amely elutasította azt. Ezt követően nyújtotta be a bírósági keresetet a kazah tulajdonban levő Rompetrol Rafinare.
A cég arra hivatkozva kéri felmentését a szolidaritási adó befizetése alól, hogy 2018 és 2021 között folyamatosan veszteséges volt, összesen 705 millió dollár veszteséget számolt el.
A 2022-es évet 90 millió dollár adózás utáni nyereséggel zárta a vállalat, miközben 128 millió dollár szolidaritási adót fizetett, a bevételei pedig 35 millió dollárral csökkentek a bukaresti kormány által az adott év július 1-től bevezetett üzemanyagár-csökkentési intézkedése miatt.
A Rompetrol Rafinare a kazah KazMunayGas International cégcsoport tagja, két kőolajfinomítót működtet Romániában. A csoport tagja a legnagyobb romániai üzemanyagforgalmazók közé tartozó Rompetrol Downstream is.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!